Tanulmányok Csongrád megye történetéből 4. (Szeged, 1980)
Herceg Mihály: A csongrád-vásárhelyi uradalom kialakulása (1709–1848)
rendezése a mezővárosokkal, de az országgyűlés nélkül aligha valósult volna meg. Szentes város járt elől, mert a legelőelkülönzéssel együtt az örökváltságról is tárgyalt. Az 1836. évi örökváltsági szerződés értelmében Szentesé maradt Hékéd, Dónát, Fábián-Sebestyén, Ecser, Szentlászló, Bökény, Tőke és Veresegyháza. Az uradalom a közlegelőből 11 200 holdat kapott egy tagban Királyságon (Terehalom, József- szállás, Disznószállás). Ugyanitt mérték ki a szentlászlói majorságért és a bökényi uradalmi pusztáért cserébe adott területet. Fizetni fog a város a felszabadításért 1 357 072 forintot és 1000 aranyat. Miután kiderült, hogy a fizetési feltételeknek Szentes nem tud eleget tenni, pótszerződést kötöttek. „Az utolsó részlet kifizetéséig haszonbéresi viszonyban állónak tekinti magát. Zálogul a község 20 000 hold legelőt köt le. A váltságösszeg tizedét és az 1000 aranyat azonnal kifizeti.”32 Szentes tehát egy összegben váltotta meg magát. A földesurak számára igen előnyös volt ez az ügylet. „Az a pénz, amelyet évente így kaptak kb. másfélszerese volt a korábbi jobbágyszolgáltatások pénzbeli értékének s behajtása nem igényelt a grófi tiszttartóktól semmi erőfeszítést. Maga a váltsági összeg több mint háromszorosa volt annak, amennyit a későbbi törvények előírtak: a grófok az országos rendezés után nem kaphattak volna 400 000 forintot sem.”33 A vásárhelyi „igazságkeresők” (1817—1823) egyik panasza volt többek közt az is, hogy az urbárium behozatalakor megrövidítette az uraság a várost, mert csak 1160 telket mért ki, holott 1339 7/8 járt volna. (Szentes ugyanígy járt 15 185 hold úrbéres legelő helyett csak 12 199 holdat kapott.) A vásárhelyiek ügyében a helytartótanács utasította ugyan a vármegyét a vizsgálatra, de az a maga csigalassúságéi ügyintézésével csak 1828-ban tett eleget a felszólításnak. A kérést a megye alaptalannak találta és elutasította. A reformországgyűlések hatása alatt a vásárhelyiek 1837-ben ismét kérvényezésbe kezdtek. 1000 zsellér aláírásával kérvényt nyújtottak be a megyéhez, melyben a hiány pótlását kérték.34 A vármegye 1838-ban felszólította az uradalmat, mérje ki a hiányzó 198 3/8 telket. Az uradalom alkudozni kezdett. Előbb csak 169 6/8 telket ajánlott, majd hajlandónak mutatkozott 181 6/8 telek kiosztására. A végrehajtást azonban 1845-ig sikerült elodáznia. Csak ekkor adott ki a belső legelőből 44 hold 1027 négyszögölet, a külső legelőkből 6749 hold szántóföldet és 4360^ hold rétet.35 Közben több megszakítással Vásárhelyen is folytak a legelő- elkülönzési tárgyalások. Károlyi György 1827-ben 10—12 000 holdat kért a megváltási áron felül. A város 1 200 000 Ft-ot ajánlott, de földet egy talpalatnyit sem. Népgyűléseken vitatták az alkut. Föltételesen szóba került Hajlás, Kenyere, Téglás átengedése. A tanács a tárgyalásokat maga vette kezébe, s váltság-összegen felül Kenyere—Téglást ajánlotta. Az uraság 1 250 000 forintra és 8000 holdra redukálta követelését. Az utolsó percben mégis meghiúsult az egyezség. Talán nem annyira a gróf, mint az uradalomból élősködők hangulatkeltése miatt. Volt ugyanis a városban egy vékony réteg, amelynek a status quo jobban megfelelt. Nemcsak az uradalmi tiszti személyzet, hamm városi és megyei tisztviselők tartoztak ide. A város első jegyzője pl. jövedelmének nagyobb részét az uradalomtól kapta, nem a városi communitástól. A megyei tisztikart annak idején Csongrád megye újjászervezésekor birtoktalan felvidéki nemesekkel töltötték fel. Ha éltek is itt nemesek, azok csak armalisták lehettek, hiszen minden föld a Károlyi családé. (Kivétel: Szegváron a Lovászi István örökösei tulajdonában levő 3 jobbágytelek 3 belső telekkel, 3 zsellérházzal, malommal és szőlővel.) 32 Barta 1979, 67. 33 Uo. 78. 34 CsmL (Hf) Leg. elk. 35 Uo. 70
