Tanulmányok Csongrád megye történetéből 4. (Szeged, 1980)

Labádi Lajos: A szentesi képviselőtestületi szociáldemokrata frakció és a mozgalom kapcsolata

mán nem számíthatnak semmiféle hatósági támogatásra.261 E főispáni zsarolás nem oldotta meg a gazdák munkaerő problémáját. A munkások válasznyilatkozatukban kijelentették, hogy „...Tisztelettel közöljük a főispán úrral, hogy hajlandóak vagyunk mindnyájan elhelyezkedni, szükségünk is van rá, de csak rendes munkabér mellett vállaljuk a munkát, nem úgy ahogy a gazdák akarják...”262 Közel kétheti alkudozás után végül megkezdődtek a szerződéskötések, mely azáltal vált lehetővé, hogy úgy a gazdák, mint a munkások engedtek követeléseikből.263 Az aratási munkák menetéről tárgyaló Közigazgatási Bizottság ülésén az alispánnak konstatálnia kellett, hogy a megye területén az aratással kapcsolatban sztrájkjelenségek csak Szentesen fordultak elő. A gazdasági felügyelőség jelentése ezt még azzal a megállapítással toldotta meg, hogy a szentesi aratók és marokverők „külső befolyás” hatására nem akartak leszerződni.264

A kubikos és mezőgazdasági munkások határozott fellépése mögött nem maradt el a város ipari munkásainak magatartása sem. Kibontakozó akcióik fő követelése, mint országszerte általában, a 8 órás munkanap bevezetése, ill. kiterjesztése, valamint a legkisebb munkabérek törvényes megállapítása volt.265 E küzdelemben különösen az építőipari munkások haricas fellépése érdemel figyelmet, kiknek élén a tárgyalt időben már ifj. Mikecz János állt, mint szakszervezeti csoportelnök. A fenti célkitűzések megvalósításáért indított akcióik nyomonkövetése által világosan kirajzolódnak azok a fokozatok, melyek harci módszereik változásában jelentkeztek.

Első lépésként a szentesi mozgalom gyakorlatában már korábban is használt módszerhez folyamodtak. 1936 márciusában küldöttséget menesztettek az alispánhoz, mely egy, az építőipari munkásság legégetőbb problémáit és követeléseit tartalmazó memorandumot nyújtott át. Ebben többek között arra kérték az alispánt, hogy „...méltóztassék intézkedni az irányban, hogy addig is, amíg az 52 000/1935 Km számú, legkisebb munkabérek megállapítására vonatkozó rendelet érvényességét a szegedi iparkamara területére, így városunkra is kiterjesztik, az építőiparban a meginduló középítkezéseken... olyan munkabéreket kapjunk, amelyek elérik a létminimumot...”266 Mivel ügyükben semmiféle előrelépés nem történt, április végén újabb memorandumot szerkesztettek, ezúttal a főispánhoz címezve. Ez már mind tartalmában, mint formájában különbözött az előzőtől. 9 pontban fogalmazták meg mindazt az intézkedést, melyeket elengedhetetlennek tartanak az építőipari munkások helyzetének javításához. Kulcskövetelés itt is a legkisebb munkabérek megállapításáról szóló rendelet minden építőipari szakmára történő kiterjesztése volt, de ismételten felvetették, a 48, ill. a 40 órás munkahét bevezetését is.267 A főispánnak átnyújtott memorandum tartalmának különös nyomatékot kívántak adni azáltal, hogy a MÉMOSZ vezetőin kívül, 100-nál több építőipari munkással is aláíratták a dokumentumot. (A későbbiekben látni fogjuk, hogy ez a formai újítás, általánossá válva, milyen minőségi változást eredményez majd a szentesi mozgalom memorandumozási gyakorlatának egészére.) Az építőmunkások második próbálkozása sem járt ered261 Alföldi Újság, 1936. júli. 9.

262 Alföldi Újság, 1936. júni. 7.

263 Alföldi Újság, 1936. júni. 23.

264 Alföldi Újság, 1936. júli. 9.

265 A minimális bérmegállapítás és 8 órás munkaidő rendelet ugyanis csak kerettörvény volt, melyet szakmánként konkretizáltak, de következetes alkalmazásáért és a vidéki városokra való ki- terjesztéséért is harcolni kellett. Friss Istvánné: Adalékok a két világháború között lezajlott sztrájkhoz. Párttörténeti Közlemények, 1971. (XVII. évf.) 4. sz. 127—130. 1.

266 CsmL (Szf) 2115/1936. sz. Alisp. ált. ir.; Alföldi Újság, 1936. márc. 13.

267 CsmL (Szf) 1134/1936. sz. Főisp. ált. ir.

173