Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)
Herczeg Mihály: Szolgák cselédek Hódmezővásárhelyen 1848 előtt
allodiumok. A csongrádi uradalmat már nem ijesztgetheti a város. Egyébként is gyengült a jobbágyság ereje számbeli gyarapodása ellenére is, mert a rétegződés erős iramban megnövekedett. A földesúr pedig tudatosan használja ki a maga javára ezt a belső feszítő erőt. Igazán az urbárium behozatalával érte el célját. Ami másutt könnyítés — az urbárium — az itt hátralépés. Ettől kezdve nem lehet a robotolást elkerülni. Ebben a kikényszerített munkaszolgáltatásban nem sok öröme telhetett az uradalomnak se, hiszen megtanultak a vásárhelyiek ímmel-ámmal dolgozni. A szántásuk csupa „vakborozda”, a szénásszekerükről hullik a takarmány stb. Robotra sokszor kiküldenek maguk helyett gyereket, cselédet. A város vezetését egyre kizárólagosabban a vagyonosabb jobbágygazdák ragadják magukhoz. Rengeteg visszaélést követnek el. Még a taksaszedés évtizedeiben jelentős termelőeszköz-többlet halmozódott fel a kezükön. Számbelileg pedig egyre kisebb az arányuk a zsellérekéhez viszonyítva. A század utolsó harmadában arányuk tovább csökkent.17 De még mindig az egységes jobbágy-osztály illúziójával szállnak szembe az urasággal. És nem is minden alap nélkül. Jóllehet az uraság taktikai okokból olykorolykor a zsellérekre is gondol, az alapvető jobbágy—földesúri ellentét terhét mégiscsak a telkes jobbágyság érzi, következményeit ő viseli. Az uraság elleni küzdelméhez többször is keresi a zsellérek szövetségét. A vásárhelyi jobbágyokat az egész korszakban az uradalom elleni ellenszenv, sőt gyűlölet jellemezte. „Lázongtak” Károlyi ellen, mikor még be se volt iktatva, „zenebonáztak” amikor az urbárialis szolgáltatásokat kezdte feszegetni (1727). Az „igazi urbáriumot” követelő Dajkáék is úgy hitték, hogy a földesúr önkényéből ilyen szoros a követelés. (1774). A Dús István vezette „igazságkeresők”-et is lázongóknak tekintették. A vármegye is föllép a földesúr ellen agitálókkal szemben. De a gyűlöletet semmiféle rendszabállyal nem lehetett kitörülni. Még 1848 után sem szűnt meg. A város az uradalom minden telek- spekulációja ellen erélyesen tiltakozott, pereskedett vele. A földesúr leveleiben nem egyszer kifejezte értetlenségét a vele szemben megnyilvánuló gyűlölet miatt. c) Zsellérek A zsellérek fogalmán a felszabadulás előtt a parasztságnak azt a nincstelen rétegét értettük, amelyik napszámosként bérmunkásként élt. Az urbárium idején úgy fogalmazták, hogy az a zsellér, aki 1/8 teleknél kisebb földön gazdálkodik. Ez a réteg alulról és felülről egyre gyarapodott. De a külső források is elsősorban ezt a réteget növelték. A szentesi zsellérség vizsgálatánál Ecseri úgy látta, hogy a ...„községi lakosság számának növekedésében a zsellér-osztály volt a fő tényező”... „az új bevándorlók csak mint házzal bíró, vagy házatlan zsellérek telepedhettek le...”18 Ez a mindvégig népes tömeg állandóan keresi a feltörés útját, — az urbárium behozatala után egyre kevesebb eséllyel. A jobbágygazdák ellensúlyozására olykor az uradalom rájuk is gondol, árendás földet juttat nekik, — vagy inti a tanácsot, hogy a kaszálókból nekik is mérjen. A zsellérekből is megvolt az uradalomnak a maga haszna, hiszen ők is tartoztak robotolni. Bérmunkát elvileg csak azután vállalhattak, ha az uradalommal szembeni kötelességüknek eleget tettek. Az allodiális gazdaságok időnként bérmunkásként is számítanak rájuk. 1785- ben például így hirdet az uraság: 17 Szabó i. m. 242. 1. 18 Ecseri Lajos: Az alföldi munkáskérdés és a mezőgazdasági válság Budapest 1898. Lampel kiad. 10. 1. 86
