Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)
Herczeg Mihály: Szolgák cselédek Hódmezővásárhelyen 1848 előtt
Csak az urbárium (1772) emelte ki őket a parasztváros hatásköréből. Ettől kezdve nőtt is a számuk. Néhány év múlva már 21 nemes család él Vásárhelyen. Az 1784. évi összeíráskor 150 nemes férfit találtak. (Igaz, ebben a számban minden nemes férfi benne van, nemcsak a családfők! Ebből viszont a családok népességére következtethetünk.) A nemes családok száma még a korszak utolsó évtizedeiben sem igen haladta meg a háromszázat. Az adóösszeírások szerint átlag 270—280 nemesi családról beszélhetünk. Főként ide települt armalistákról van szó, meg egyes helybeli jobbágyok „megnemesedéséről”, — ami az 1630: XXX. te alapján nem is volt olyan elérhetetlen. Nemcsak a nemesi közgyűlésen való szereplési vágy mozgatta őket, hanem a parasztváros joghatósága alóli kibúvás lehetősége is. Birtokaik továbbra is jobbágytelekből állnak. 7000—7300 hold szántó és 4000—4500 hold legelő van a nevükön. Néhány többtelkes „híres nemzetségtől” eltekintve résztelkesek. Az adóösszeírások 2—3 szolgát tartanak nyilván náluk. Ez a szám még akkor sem elfogadható, ha figyelembe vesszük, hogy egy családra átlagban csak 21 hold szántó jutott. Nyilván az összeírások ismétlődő pontatlanságáról lehet szó. Más kérdés, hogy a népességösszeírásokban „servi nobilium” néven évenként átlagosan 90—100-at említenek. Nyilván nem a jobbágytelken gazdálkodó nemesek szolgáiról van itt szó, hanem a Károlyi uradalmakban szolgálatot vállalókról. Eliszen ekkor már nemcsak majorságai voltak a grófnak, hanem serháza, téglavetője, malmai, kocsmái, amelyeknek alkalmazottai szintén konvenciósoknak számítottak. Akármint volt is, az itteni viszonyok nagyon eltérők az ország más vidékétől. Szabolcs vármegyében például a szolgák zöme nemesek szolgája volt. Náluk a nem nemesnél szolgálók száma nem haladta meg a 15 százalékot, Vásárhelyen éppen fordított a helyzet.15 b) Jobbágyok A jobbágyság mint rendi osztály a feudális társadalom alsó foka. Személyi és dologi jogaikban korlátozottak, földesuruknak szolgáltatásokkal tartoztak, egyébként önálló gazdálkodást folytattak, gazdák voltak.16 A belső telken épült házukhoz jobbágytelek tartozott, amelyet saját családjukkal, vagy idegen munkaerő alkalmazásával műveltek. A határ nagy része „házak utáni földek”, vagy más szóval: „házhely utáni föld”. A csekély kivételt a remanen- tális földek képezték, melyeket olykor zselléreknek haszonbérbe adott az uraság. Később azon is majorságot szerveztek. A földesúri joghatóság a török időkben gyengén érvényesült. A város lakói nagy önállósággal intézték úgy a saját, mint a város közös ügyeit. Károlyi gróf először is a pallosjogot vonta el tőlük. Majd a szabadmenetelű taksás jobbágyokból robotos jobbágyokat akart faragni. Megjegyzendő, hogy ezt a taksás jogállapotot, vagyis hogy a földesúri tartozásokat a város egy összegben fizetheti, éppúgy nem tudták bizonyítani, mint a városi, mezővárosi rangot. így alakult ki a török időkben, királyi vagy földesúri hozzájárulás nélkül. Eleinte gróf Károlyi Sándor is elismerte a fejlődésnek e kétségtelen tényét, de az allodiális gazdaságai szervezésekor, a derekegyházi uradalom kialakításakor (1727), már ő is megpendítette a robotszolgáltatás gondolatát. Akkor még egységesebb a város az ellenállásban. Elköltözéssel fenyegetőztek, s a gróf volt kénytelen engedni. A század derekára megváltoztak a körülmények. Megerősödtek az 15 Hársfalvi Péter i. m. 403. 1. 18 Szabó István: Jobbágyok, parasztok Budapest 1976. Akad. kiad. 31. 1. 85
