Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)

Sárközi István: Klebelsberg Kunó kulturpolitikája és annak szegedi aspektusai

Kornis Gyula kifejezésével élve „a tantestületek világnézeti szanálása” a „B” lista alapján folytatódott 1922—1925 között. Csak a Szegedhez tartozó iskolákban 150 tanítót és tanárt büntettek állásvesztéssel 1919. augusztustól—1921. június 14-ig.31 Az egyetemeken is lefolytatták a fegyelmi vizsgálatokat a tanároknak a Tanácsköztársaság idején tanúsított magatartásáról. A Tanácsköztársaság idején történt tanári kinevezéseket megsemmisítette a VKM és sok személytől visszavonták a doktori címet.

A korabeli közigazgatási, főügyészi és tanfelügyelőségi fondokban talált s őrzött iratok arról tanúskodnak, hogy az ellenforradalmi rezsim politikai érdekeinek alárendelt tantestületek kialakítása az oktatás és a nevelés színvonalának és személyi feltételeinek gyengítésével történt.

Az ellenforradalmi rendszerben a burzsoázia szövetségben a földesúri osztállyal leplezetlenül saját osztályérdekeiknek rendelték alá a közoktatást, a közművelődést. A fehérterror éveiben lényegében már kialakultak a Horthy-fasizmus kultúrpolitikáját jellemző antidemokratizmus. Több más mellett jellemzője ennek a kultúrpolitikának az is, hogy még a polgári liberalizmus eszméit sem tűrte meg. Továbbá elvetette a polgári demokrácia meghirdette formális tanszabadságot is. Az ellen- forradalmi rendszer kultúrpolitikájának irányítói és elméleti-ideológus szaktekintélyei, kijelölték a művelődési intézmények társadalmi szerepét és megfogalmazták azok ideológiai és politikai feladatait. Már a fehérterror évei alatt körvonalazódik a kultúrpolitikának antidemokratikus osztályjellege mellett az a különleges szerepe is, hogy a közművelődési intézmények egész rendszerével és eszközeivel hatékonyan támogassa a magyar ellenforradalmi erők legfontosabb külpolitikai céljának elérését; a régi nagy-Magyarország elszakított s abból kivált önálló államok területeinek visz- szaszerzését. Az úgynevezett kulturális fajsúly hamis teóriájával harsányan bizonygatták, hogy nagy-Magyarországhoz tartozó területeken alakult államok népei, nemzetei, kulturális téren alacsonyabb rendűek, mint a magyarok. A Horthy-fasizmus kialakulásától kezdve arra törekedett, hogy a tőkés-földesúri osztály politikai és gazdasági uralmát, hegemóniáját kiterjessze a Kárpátok és az Adriai tenger határolt területekre. A kultúrpolitika legfőbb célja az volt, hogy ezt a politikai célt igazolja és bizonyítsa. Teleki Pál miniszterelnök vezércikke a Szeged című napilap 1920 karácsonyi számában éppen erre a szempontra irányította rá a figyelmet hangsúlyozva, hogy „Magyarországot minden egyéb más mellettünk szóló körülményen kívül és azoknál sokkal hatékonyabban az a kultúrfölény fogja talpra állítani, amellyel kultúránk egyéb államok kultúráját felülmúlja.”32 Az ellenforradalmi rendszer kultúr- filozófusa Kornis Gyula is ezt a gondolatot mélyítette el a „Kultúrfölényünk kérdése” című írásában, 1921-ben. A magyar kultúra fölényét „bizonyítva” a balkáni népekkel szemben igazolni véli a magyar uralkodó osztályok hegemóniáját s vezető szerepét a Kárpát-medencében. Nézete szerint, az elszakított területek visszaszerzése azért „jogos”, arra azért tarthatnak igényt, „mert a magyaroknak aránytalanul több, régibb és gazdagabb kultúreszközök (iskolák, múzeumok, irodalmi, tudományos és művészeti termékek) állanak rendelkezésükre, mint nekik, (szerbeknek, hor- vátoknak, cseheknek, szlovákoknak), hasonlíthatatlanul több nálunk a kiművelt fők száma”.33

31 CsmL Szeged Közig Biz. Iratai 1921—1922. a 352., 354. sz. ir., Szeged Polgármesteri bizalmas iratok 1920—1921. 13. sz. ir.

32 CsmL Szeged című napilap 1920. december 25. Gróf Teleki Pál: A Fáklyatartó Szeged.

33 Néptanítók Lapja 1921. 42. sz. Statisztikai Évkönyv az 1920—23—24., és az 1925-ös évekről, Bp. 1927. 22.1. Néptanítók Lapja 1925. 21—22. sz. 19. 1.

194