Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)

Sárközi István: Klebelsberg Kunó kulturpolitikája és annak szegedi aspektusai

az „alsó népréteget”, mert „amikor a környező feltörekvő nemzetekkel, a szerbbel, oláhhal, csehvel kell megvívnunk a közeljövőben a mi nagy kultúrharcunkat, különösen vigyáznunk kell iskoláink színvonalára.”13 Kornis a középiskola színvonalától feltétlenül távol szándékozott tartani a társadalom zömét, a munkásokat és a szegényparasztokat, akik a szomszéd népekkel megvívandó „kultúrharc” ügyét veszélybe sodorhatták.

„A kultúrfölényünk kérdése” a Néptanítók Lapja 1921. évi 42. számában megjelent írásában Kornis ezt írja „A kultúra faj-kérdés. Kultúmép az, amely bizonyos eszmények megvalósítására alkalmas és fogékony.” Majd a „balkáni” népek kultúrájával szembeni magyar kultúrfölényről fejti ki kultúrfilozófiai nézeteit.

Egyetértünk Jóború Magda történésznek a Kornis Gyula kultúrpolitikai koncepcióját és neveléspolitikai nézeteit elemző megállapításával, hogy „A demokratikus iskolapolitikának alapvető követelménye a társadalom minden tagjának egyenlő tanulási lehetősége. A 8 osztályos egységes iskola a kapitalista viszonyok közt ... nem jelenti ennek megvalósulását, mert a gazdasági és kulturális különbségek döntő módon befolyásolják a tankötelezettségen túli tanulást. Kornis azonban a nevelésügynek ettől a részleges demokratizálásától is annyira féltette a polgári rendet, hogy körmönfont rabulisztikával antidemokratikusnak minősítette.”14

A Haller István közoktatási — nevelésügyi reformtervezetével kapcsolatos Kornis-féle polémiából nem lehet arra következtetni, hogy a miniszter irányelvei sokkal tágabb lehetőségeket kívántak biztosítani a széles néptömegek kulturális fejlődésének. Egészében, Haller István miniszter irányelvei nem lényegükben térnek el a kornisi felfogástól. Hogy ez mennyire így volt, erre bizonyítékokat Haller rendeletéi adták meg. 1920-ban ő rendeli el a felvételi vizsga bevezetését a középiskolákban. Azt a miniszter is elismerte, hogy a vagyonos osztályok gyermekei közül is „épp elég oda nem való” jutott be a középiskolákba, de a rendeletével a középiskola „lezüllesz- tését”, a szellemi proletariátus gyarapodását, így akarta megakadályozni. A szellemiértelmi képesség szempontjából középiskolai tanulásra való alkalmasság megállapítására vizsgabizottság előtt magyar nyelv és irodalomból, valamint számtanból kellett felvételi vizsgát tenni. A nemzethűség vizsgálatától eltekintett Haller a középiskolai felvételeknél, de a proletárinternacionalizmus eszméivel „megfertőzött’ ’proletariátus gyermekeinek a középiskolából való kirekesztésére irányult szándéka vitathatatlan szándéka felismerhető volt. Az időben az elemi iskola IV. osztályát elvégzett tanulóknak csupán 5—6 százaléka iratkozott be a középiskola I. osztályába.

Az ellenforradalmi rendszer uralkodó, a nagytőkés-földesúri osztályérdekekhez mind szorosabban fonódó középosztály; a közalkalmazásban álló tisztviselők, hivatalnokok, katona és csendőrtisztek valamint az ugyancsak közalkalmazású értelmiség; tanárok, tanítók, papok, a rendszer társadalmi bázisának szélesítése és erősítése érdekében, privilégiumot szerzett és kapott a közép és felsőfokú oktatásban, a tudományos képzésben. Az ilyen kiváltságot biztosító, 1920-ban megjelent törvényerejű rendelet még elégséges előmenetel esetében is 40—60%-os tandíjkedvezményt biztosított a közszolgálatú tisztviselőknek, a királyi csendőrség és a hadsereg szolgálatában álló tiszteknek, ezredesi rendfokozatig.15 A munkásosztály és az agrárproletariátus ebben a kedvezményben nem részesült, a rendelet nem terjedt ki ezekre a társadalmi osztályokra.

13 Id. mű 125. 1.

14 Jóboru Magda: Köznevelés a Horthy-korszakban. Kossuth—Tankönyv kiadó 1972. 31. 1.

15 VKM Hivatalos Közlöny 1920. 40. szám, 342. 1. Ugyanerről részletes feldolgozás jelent meg Szabolcs Ottó: Köztisztviselők az ellenforradalmi rendszer társadalmi bázisában 1920—1926. című művében. Bp. Akadémiai kiadó 1965.

190