Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)
Bárány Ferenc: Az álmunkás pártok kísérlete a viharsarki agrárszegénység „nemzeti alapon” történő megszervezésére a Horthy-korszak első évtizedében
rosszul megművelt földjeiktől. A földbirtokadó bevezetése az intenzív gazdálkodást folytató kisüzemnek kedvezne. Az biztos, hogy a progresszív fölértékdadó demokratikus előrelépés lett volna, de semmiképpen sem helyettesíthette volna a demokratikus földreformot, a politikai hatalom demokratizálódását, amely egyedüli alapja lehet egy radikális földreform megvalósításának. A földértékadó mellett is csak állami beavatkozással lehetséges a tömegek érdekét szolgáló földreform. Dénes pedig úgy véli az adó automatikusan megoldja e kérdést.46 A Dénes által új alapokra helyezett párt új ideológiai vonása a vallásosság, amely áthatja a párt propagandáját. Csizmadia idejében a pártot a szociáldemokratákhoz hasonló vallási közömbösség jellemezte. Pozitív vonás viszont, hogy az antiszemitizmus teljesen eltűnt a propagandából. Igaz, a Bethlen-konszolidáció idején a kormányzatok előtt egyre kevésbé volt szalonképes a korábbi ébredő-fajvédő antiszemitizmus, a kormány maga is ennek visszaszorítására törekedett. A Munkáspártnak továbbra is a Viharsarok jelentette a fő politikai bázist. A békéscsabai Általános Népegylet elfogadta az új vezetőséget és kizárta tagjai közül, akik nem értettek egyet a Munkáspárt támogatásával. 1922 januárjában a Békéscsabán tartott országos pártvezetőségi ülésen 23 környékbeli szervezet nevében 21 pártelnök és titkár jelent meg. A soronkövetkező országos pártvezetőségi ülést Mindszenten tartották, ahol megegyeztek 14 képviselő jelölésében a közelgő országgyűlési választáson. Eltörölték a központi tagdíjat, azt tekintették tagnak, aki „A rög”-öt előfizeti. Orosházán és Mezőberényben is tartottak országos pártvezetőségi üléseket. Az utóbbin megjelentek a sarkadi, körösladányi és köröstarcsai szervezetek képviselői. Makón március elején mintegy 30 tagú pártszervezet jött létre. Megalakultak a kötegyáni és méhkeréki pártszervezetek is, de ezek, valamint a sarkadi szervezet működését nem engedélyezték, helyiségeiket bezáratták.47 Orosházán a párt helyi szervezete bekapcsolódott a községpolitikába. Szalai István a bíróválasztáson csak kevés szavazattal maradt alul. Élénk szervezeti élet folyt a mozgalom egyik fellegvárában, Tótkomlóson is.48 Az MSZDP mint ismeretes 1922-ben már indult az országgyűlési képviselőválasztáson, ezért 1922 elejétől fokozott erővel látott hozzá a vidéki pártszervezetek kiépítéséhez. így ismét szükségessé vált a Munkáspárt és az MSZDP viszonyának tisztázása. Dénes kezdetben kacérkodott a szociáldemokrata párttal történő együttműködés gondolatával. 1922 februárjában „Mi a különbség?” című cikkében azt írta, hogy az MSZDP az ipari munkásokat, a Munkáspárt a „mindenkitől elhagyott” földmunkásokat szervezi. Végcéljuk ugyanaz, de a magántulajdont illetően elvi különbség van kettőjük között. „A ,Munkáspárt’ a baj okának nem a magántulajdont tartja, hanem a nemzeti jövedelem igazságtalan megoszlását”. Ez az eszmei különbözőség azonban nem teszi ellenséggé a két pártot, meg kell szüntetni a testvérharcot — írja Dénes.49 A szociáldemokrata pártszervezet azonban a paktum ellenére sem akart teljesen lemondani a földmunkásokról, márcsak a mandátumok érdekében sem tehette meg ezt. Dénesék az orosházi szociáldemokrata pártszervezet zászlóbontása alkalmával azt vetették az MSZDP szemére, hogy nincs is agrárprogramja. Ezen túlmenően azonban kispolgári alapról bírálják, eléggé tisztességtelen módon, a pártot: „A Magyarországi Munkáspárt a fokozatos fejlődés alapján áll, míg a szociáldemok46 Dr. Dénes István: Harc a föld népéért. Bp., én. 267. 1. 1925. dec. 12-i hozzászólása az országgyűlés költségvetési vitájához. 47 A rög, 1922. január 15., 29., február 12., 19., 26. és március 5., 6. 48 Orosházi Friss Újság, 1922. január 3. és március 14. 49 A rög, 1922. február 26. Januárban Dénes felvetette a Rassay- és a Búza Barna-féle párttal való együttműködést is. „Földreform-blokkot” akart alakítani. Uo. január 1. 170