Tanulmányok Csongrád megye történetéből 3. (Szeged, 1979)

Herczeg Mihály: Szolgák cselédek Hódmezővásárhelyen 1848 előtt

jobbágygazda maga vezeti a termelést. Idegen munkaerőt is alkalmaz: napszámoso­kat és cselédeket. A cselédség életkor szerinti kategória is. Számbeli arányuk azon­ban nem tekinthető mérvadónak sem a paraszti árutermelés, sem a földnélküli zsellér réteg súlyának értékelésénél. A cseléd része a családi munkaszervezetnek, a házi fegyelem alá tartozik. Meg- rendszabályozásukra, kordában tartásukra a hatóság is készen áll. Ellenállásuk, szembeszegülésük ösztönös és elszigetelt. Végezetül mellékelünk néhány bérlevelet. Az olvasó forrásként használhatja. Ebben Ecsery Lajos példáját követjük, akinek a munkáját többek között a bérlevelek közlése tette mai napig fel- használhatóvá. FÜGGELÉK A JOÓ-FÉLE SZÁMADÁSKÖNYVBŐL I. 1811—1818 A Joó Gazdaság egy volt a másféltucatnyi baromtartó gazdaság közül. Számadás­könyve azért is rendkívül tanulságos, mert az állattartás minden ágát tükrözi. Köz­lését indokolja az is, hogy magántulajdonban lévén kevéssé hozzáférhető. a) A juhászok keze alatt körülbelül 1000 juh legelt. A számadó juhász és bojtárjai évi bérében csak annyi a közös, hogy mindkettőjük bére heterogén: pénzbér mellett évi kenyérnekvalót, ruházatot és juhtartást kapnak. A számadó pénzbére kétszerese a bojtárénak, — csizmából is többet kap, juhot is ötször, tízszer annyit tarthat. Termé­szetesen a felelősség is az övé. — 1811. — Karasz Péter Számadó Juhász bére kész Pénz 20 Rajnai forint Bárány 20 „ „ Ju(h) teleltetés 60 „ 2 pár csizma, egy suba 20 „ „ 3 köböl búza 14 „ „ 12. Jan(uár) attam magam pénzét 7 „ „ 18. Febr(uár) attam Karasz Péternek 15. Ápr(ilis) attam 2 véka Búzát Juhásznak 1 j> i) 2. — 1811. — Lázár bojtár bére pénz 10 Bárány, egy suba, 2 pár csizma, 3 véka búza 10 Rajnai forint 7. Jan(uár) Bojtárnak magamét 10 „ „ Ugyanakkor kiadtam a Cassából a restanciát 1 >> >> Pap Istvánnak fizettem 2 pár csizmáért a Cassaból 60 „ „ Deák Jánosnak a patkolásért 5 forinttal pótoltam a magaméval Dömötöri juhok száma: 1357 6 „ „ 126

Next

/
Oldalképek
Tartalom