Tanulmányok Csongrád megye történetéből 2. XIX. század (Szeged, 1978)

Oltvai Ferenc: A Csanád vármegyei telepes községek igazgatása a XIX. század első felében

mesi telepet, amely 1837-ben a Sina bárók kezére és onnan a kincstárhoz jutott.56 Hengelmüller Mihály 1821-ben létesítette az apácai kertészséget.57 A földesurak birtokaik egy részén telepítettek csak kertészetet és a birtok többi részén folyó gazdál­kodásukat cselédjeikkel, de több esetben a kertészek robotjával műveltették és ter­ményszolgáltatásra is kötelezték őket. A birtokok jelentékeny részben visszakerültek a kincstár tulajdonába, mint a kovácsházi, a kevermesi, az apácai puszták. Amennyi­ben pedig kincstári területen alakultak kertészségek, azokat a kamara 1842—44 között visszaszerezte a főbérlőktől és saját kezelésében létesített kertészségeket. A dohánytermesztés fellendülése nemcsak a dohányzás hazai elterjedésével, sokkal inkább a dohánynak külföldre való eladásával függött össze, amely a konti­nentális zárlat következtében a napóleoni háborúk alatt és a következő években len­dült fel.58 Nem csökkent azonban a termesztés a későbbi évtizedekben sem. Láttuk, hogy Csanád megyében már az 1780-as években a földesurak egynémelyike felkarolta a termesztést, de rajtuk kívül a parasztság is, főleg a földnélkül maradt zsellérek, mint a makói, nagylaki, palotai és tornyai esetekben. Az eddigiekből is kitűnt, hogy úgy a nemesi birtokosok, mint a kincstári birtokok haszonbérlői létesítettek kertész­ségeket. A dohánytermesztés hasznát látva, maga a kamara is telepített Csanád megyé­ben és máshol is, legkorábbi telepét 1801-ben Békán létesítette.59 Ehhez hasonló volt a töviskési kertészség is, amelynek az 1828. évi országos összeírás Csanád megyei összesítésében 27 adózója volt a 10 zsellér-háztartásban.60 A Csanád megyei kertészségek életében a kamarának az 1840-es évek első felé­ben kelt intézkedése hozott jelentős változást, amikor a várható nagy haszon remé­nyében erőteljesen telepítésbe kezdett. Ezek a kertészségek a mai települések alapjai lettek. E kertészségek közt volt olyan is, ahol már korábban is voltak telepek. A ka­mara ekkor új alapokon szervezte a telepeket, és azok tartóssá váltak. Már több mint egy évszázada foglalkozott az udvari kamara a dohányfogyasztás megadóztatásával. Az osztrák tartományokban 1670-ben be is vezették a dohány- egyedáruságot. Előbb bérbeadták a termelést és az árusítás szabadalmát, II. József alatt azonban a monopólium kezelését is az állam vette át. Ezzel nagymértékben megnőtt a bevétel: 1829-ben évi 6 milliót, 1841-ben 18 milliót jövedelmezett. Még többre törekedtek, amit az egyedáruság Magyarországon való bevezetésével igye­keztek elérni. Ennek egyik útja a kincstári uradalmakon, elsősorban Arad, Csanád, Torontál, Temes és Békés megyékben a kertészségek által kínálkozott. A zombori kincstári igazgató ellenállt a Bács megyei pusztákon való bevezetésnek, de a temes­vári igazgatóság elnöke, báró Ambrózy Lajos elfogadta és végre is hajtotta a bécsi tervet. Az udvari kamara tervében előírták a telepek létesítésének feltételeit: ezek között a leglényegesebb az volt, hogy a termelő 3 holdat ültet be dohánnyal, amelynek a fele termése a kamarát illeti. A terv szerint a bérbevett területet a telepesek 15 évig holdanként 1 forint 50 krajcárért bérlik évenként. A termés felét a kincstárnak kell átadni, másik felét a kincstár veszi át a minőség szerinti árban. Minden telepes 60 forint előleget kap háza építésére, 70 forintot a dohánytermesztésre. Az első előleget 5, a másodikat 8 év alatt kell visszafizetni. A telepesnek 15—20 hold művelésre alkal­mas szántóföldet adnak át. 56 Pelle Ferenc: A 150 éves Kevermes község története. Kevermes, 1965. 20. 1. 57 Miklya Jenő: Csanádapáca -— Adatok a község történetéhez, földrajzához, néprajzához. Csanádapáca, 1962. 23.1. 58 Takács Lajos: Id. mü 99—100.1. 59 Pesty Frigyes: Helységnévtár. Béka kertészközség, 1865. Fényképmásolatok a Szegedi Városi Somogyi Könyvtárban az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött eredeti kéziratokról. 60 CsmL Csanád vm. adószedőjének ir. Summáriumok. Summárium Regnicolaris Conscrip- tionis Comitatus Csanad 1828. 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom