Tanulmányok Csongrád megye történetéből 2. XIX. század (Szeged, 1978)
Ruszoly József: Az országgyűlési népképviselet kezdetei Csanád vármegyében 1848–1875
35 %-os lakosságarányból tekintélyes kisebbségi hányadot, a battonyai kerületben- mintegy 10%, a nagylakiban pedig 20% körüli arányt képviselt. A battonyai kerületben inkább a román és szerb elemekből került ki, melyek a nagylaki kerületben a náluk tekintélyesebb létszámú szlováksággal egészültek ki. Különös figyelmet érdemel a számában legnagyobb nemzetiség, a románság elhelyezkedése. Jelentősebb települései — a csaknem teljesen román Sajtény, Tornya és a számottevő román lakossággal rendelkező Battonya, Csanád és Nagylak — a megye déli-délkeleti szélein feküdtek. Egyetlen kerületbe való egyesítésük fel sem merülhetett, hiszen mind Nagylak, mind Battonya túl népes volt ahhoz, hogy választói ne igényelhették volna az otthoni voksolást, különben is mindkettő járási székhely lévén, joggal jöhettek számításba választókerületi főhelyekként is. Kérdés, hogy Sajténynak az említett, túlnyomóan magyarok lakta telepes községekkel való „kicserélése” mennyiben változtatta meg a nemzetiségiek, közöttük is elsősorban a románok helyzetét. A számok ismeretében csupán némi eltolódásról beszélhetünk. A 16 000 (13 000) lélekszámú románság eredeti elképzelés szerinti kb. 11 000 (9 000) :5000 (4000)-es megoszlási aránya a nagylaki és a battonyai kerület között éppen mintegy 7000 (5000) :9000 (8000) — essé módosult, de — a lakosság számát alapul véve — sem így, sem úgy nem rendelkezhetett volna egyik kerületben sem többséggel.76 Az persze tény, hogy a sajtényi románok Battonyára nehezebben jutottak el, mint Nagylakra, mégsem hihető, hogy a mindenáron való akadályoztatásuk lett volna e kerületi beosztás indoka. Jóval inkább figyelmet érdemel az a körülmény, hogy a megyében aránylag sok nem úrbéres (majorsági, szerződéses) kertész élt, akik — mint látni fogjuk —• az 1848: V. te. alapján 1848-ban alig-alig jutottak be a szavazók sorába. A választókerületi beosztás készítői nem csupán az egész népesség létszámára voltak figyelemmel, de kifejezetten igyekeztek arányosítani a két kerület között a várható szavazók számát is. Az eredeti, a földrajzi viszonyoknak jobban megfelelő elképzelés szerint a battonyai kerületbe aránytalanul több nem úrbéres lakos került volna, ami a lehetséges választók számát csökkentette volna. Nem volt mit tenni, a „fölösleget” ugyanennyi úrbéres lakosért ki kellett „cserélni” a nagylaki kerülettel. E 4000—5000-es cserét a román lakosságú Sajtény mellett esetleg a magyar Apátfalvá- val is meg lehetett volna ejteni, hogy mégis a román falura esett a választás, feltehetően azzal magyarázható, hogy — ha Arad vármegye szegletén keresztül is — innen talán jobban megközelíthető volt Battonya. Érdemes megvizsgálnunk azt is, hogy milyen befolyása volt a választókerületek kialakítására Csanád vármegye járási beosztásának. A reformkorban a megye két megoldást is kipróbált, amennyiben hol három járásra, hol két járásra volt beosztva; igaz ez utóbbi esetben mindkét járás két-két kerületet egyesített, azaz a területi egységek száma tulajdonképpen négy volt. A három — a makói, a battonyai és a nagylaki— járásra való beosztás 1842 végéig, majd 1845-től 1848. június 15-ig volt érvényben, míg a két járás, ill. a négy kerület — a makói és a nagylaki, ill. a battonyai és a palotai — rendszere 1843—1844-ben és 1848. június 15-től állott fenn. A járások e hármas, ill. kettős (négyes) tagozódásban minden időben gyakorlatilag ugyanazon területeket ölelték fel, helységeik száma azonban időközben újakkal — újonnan alakult kertészközségekkel vagy népes pusztákkal — szaporodott. Megjegyzendő, hogy a bizottmányi jegyzőkönyv 1848-ban két járásról és két kerületről tett ugyan említést; a makói és a battonyai járás élére főszolgabírót, a nagylaki és a palotai kerület vezetésére szolgabírót választottak, miből a hagyományos felfogás szerint csak arra követ- 79 79 Uo 178
