Tanulmányok Csongrád megye történetéből 2. XIX. század (Szeged, 1978)
Papp János: Bakay Nándor indulása és politikai pályája – a végső kudarcig
Újból kijelenti: „...a tőke embere tőkéjével éppen úgy a termelő osztályhoz tartozik, valamint a munka embere is oda tartozik munkájával. Itt van a tőke és munka egyenjogúságának következetes felvétele... hogy a munka tőke nélkül, s a tőke munka nélkül folytonosan szenvedő és félszeg állapotban helyezik az állampolgárt, és önnön magukat emésztik föl.” 65 A tőke és tőke között azonban igen éles különbséget tesz. „...mi szocziálisták határozott ellenségei vagyunk a munkástól elszakadt börze üzleteknek, alapuljanak azok pénzen vagy a paíroson. A mily jótékonynak ismerjük a szükségben kisegítő bankokat, ha azok az önsegélyezés elvén alapulnak, oly gyűlölettel viseltetünk mindazon pénzintézetek iránt, a melyek szédelgésre, puszta pénzgyűjtésre, és a munka megkerülésére alapítvák.”66 A cikk befejező részében azonban jóval túllép az addig fejtegetett kérdéseken s rátér a kor legkényesebb, szinte mindenki számára tabuként kezelt komplexumra: az államhatalommal kapcsolatosakra „...a társadalmi újítók felszóllalnak nemcsak a magánosok visszaélései ellen, de az államok pazarlását is megtámadják.”67 Megkérdőjelezi az egész államapparátus, a hadseregek létezésének értelmét, bár nem vonja kétségbe az állam ama funkcióinak szükségességét, melyek „a nevelés, utak, csatornák, s az igazságszolgáltatás” területén jelentkeznek, de mindezt csak az állampolgárok érdekében. „Megkívánjuk, hogy adónk tőkéje a munka emelésére legyen szentelve, hogy elsősorban az állam kezdje a tőkét kibékíteni a munkával, s hogy a kezébe került tőkénk ne legyen a mi munkánk ellen fordítva.”68 * — fejezi be ezzel cikksorozatát. Kétségtelen, hogy e lapban, de később is ez a három részes tanulmánya a leg- részletezőbb a munka s tőke viszonylatait tárgyaló munkái sorában. Ez azonban nem jelenti, hogy alkalmakként nem tér vissza ismét e témára. így 1870 elején, mikor is nagyarányú sztrájkok törtek ki Budapesten. Elsősorban a nyomdászok között, de a többi szakmában is felparázslott az izgalom. Az erősödő magyar kapitalizmus erősödő munkásságot is jelentett s nyilvánvalóan erősödő ellentéteket is. A kormánypárti, de az ellenzéki polgári sajtó is szembe fordult a munkásság mozgalmával. E minden politikai színárnyalat egyöntetű reakciója ellenére tud a „gyáros” Bakay osztályhelyzetétől eltérően gondolkodni, s annak kifejezést is adni. „A munkások mozgalma”89 című nagyobb cikkében újból át — s néhány megállapításában tovább is gondolja az addig kifejtett nézeteit. Az a megállapítása, hogy e mozgalomban is a tőke és a munka nagy kérdését látja vajúdni ismét, nem új, s ennek hangot is ad. Azonban új számára az a fölismerése, hogy a tőke túlnyomó hatalomra tett szert a munka fölött s a munkás jogosan védekezhetik vele szemben sztrájkkal és szervezkedéssel. Ha egész államok nem tudnak mozdulni a tőke nyomása alatt, s nem tudnak bilincseiből szabadulni, ki fog akkor csodálkozni, ha a munkás-osztály egyes tagjai nem bíznak az egyéni erőben, s egyetemleges lépésre határozzák magukat?”70 A munkásságnak ez az egyetemleges fellépése nemcsak jogos, de etilkailag igazolt. „Avagy nem igazságos-e az én törekvésem alapja... kérdi egy fiktív személy nevében —” ...aki nemcsak szemmel, de kezemmel is dolgozom... józan is vagyok, és enyéimnek még sem nyújthatok kellő életmódot, mert amint a munka Európában díjazva van, az nemcsak a 65 Uo. 66 Uo. 67 Uo. 68 Uo. 89 Bakay Nándor: A munkások mozgalma. Tiszavidéki Újság, 1870. március 3. 2. évf. 18. sz 70 Uo. 277
