Tanulmányok Csongrád megye történetéből 2. XIX. század (Szeged, 1978)
Oltvai Ferenc: A Csanád vármegyei telepes községek igazgatása a XIX. század első felében
Az elöljáróság és a lakosok között könnyen támadt nézeteltérés. Kiváltotta ezt az is, hogy az elöljáróság minden alkalmat megragadott az áldomásra és az utazgatásra. Ennek költségeit jócskán felszámolták. Ha valamilyen munkát elvégzett valaki az elöljáróság megbízásából, mint nádat fuvarozott, tetőt javított, behordta a község gabonáját stb. áldomást fizettek neki és ilyenkor az elöljáróság tagjai is ittak. A bírói és az előljárósági tisztség a kertésztelepeken sem volt kapós. Az arenda beszedése és esetleg a foglalás, az árverés, a büntetések kiszabása nem tette vonzóvá a tisztségeket. Az egyszerű emberek könnyen kisértésbe estek a pénz kezelése alkalmával és nem számoltak el megfelelően. A számos ilyen eset közül a kovácsházira utalunk. Az 1830-as években az arenda beszedését a bíró maga végezte. Két év jövedelmével nem tudott elszámolni. Az összeg egy részét Bittóéknak kellett volna a kereskedőktől történt átvétel után nyomban kifizetni. Ez nem történt meg. A megye a bíró egész működését felülvizsgálta és megállapította a számadások szabálytalan vezetését. Ebből kifolyólag a bíró és a jegyző között nézeteltérés támadt. A vagyoni elégtételre vonatkozó megyei törvényszéki ítéletet nem ismerjük.208 Az elöljáróság tagjai a telepek módosabb kertészei köréből kerültek ki. Az adószedői és árendaszedői tisztség különben is bizonyos jártasságot kívánt meg a gazdálkodás adminisztratív ügyeiben is. A vagyoni állapot meghatározta a telepen viselt társadalmi szerepet is. Jól szemlélteti ezt a pitvarosi helyzet. Ott az 1843. évi rendezés alkalmával 367 bérlőt írtak össze, akik közül 211 bérlőnek 8—12 hold bérlete volt. Egy holdon alóli, tehát csak belső telke és kertje 156 bérlőnek volt. A lakosság 42,5 %-a szántóföld nélküli házas, vagy házatlan zsellér, akiknek a helyi vezetőségben nem volt képviselete.209 Nem indokolatlan a feltevésünk, hogy a házatlan zselléreknek, azaz a lakóknak a falugyűlésen szavuk sem lehetett, és az elöljáróságba sem választották meg őket. A telepes községek problémáját a polgári forradalom sem oldotta meg. A kertész-családok által több évtizede bérelt föld allódiális jellege nem változott, a kertészek továbbra is bérlők maradtak. Ugyanakkor az úrbéres telkek a robotterhektől megszabadult parasztok kezébe kerültek. A telepesközségek nincstelenjei a századvég és a századelő mozgalmaiban már szót kértek maguknak. A kirobbanó mozgalmakat akkor már nem az elöljáróságok vezették, hiszen azok tagjai a vagyonos gazdákból kerültek ki és részben ő ellenük is irányult a mozgalom. A kertésztelepek feudális korszakbeli időszakában még közösek voltak az érdekek, mert a főbérlők, a földesurak és maga a kamara kisajátítása az egész telepet sújtotta. A Csanád vármegyei telepesközségekben folyó bíráskodás az elöljáróságok tevékenységének egy része, amelynek írásos emlékei Apáca kertészségből maradtak fenn 1846—48 időközből. A vármegye úrbéres községeiből a községi bíráskodásnak tudomásunk szerint nem kerültek elő írásos forrásai. Apácán az elöljáróság a bíráskodási ügyeket is a közigazgatási ügyekkel együtt intézte. Néhányszor előfordult, hogy az elöljáróság kizárólag bíráskodási ügyekben tartott ülést, ilyen esetben a jegyzőkönyvekben is jelezték, hogy „törvénykezési ülés”, vagy „fenyítő ülés”. Időszakunkban a községi bíráskodás az 1836. évi XX. tc.-ben meghatározott keretek között folyt. A törvény a 12 Ft-ot meg nem haladó ügyekben szóbeli bíráskodási jogot biztosított a községnek. A törvény nem tett különbséget az úrbéres helységek és az allódiális földön telepített bérlők községei között. Az apácai községi 308 Uo. 1837—1273 sz. 209 Uo. 1845—2301 sz. 120
