Tanulmányok Csongrád megye történetéből 2. XIX. század (Szeged, 1978)
Oltvai Ferenc: A Csanád vármegyei telepes községek igazgatása a XIX. század első felében
tékonynak lenni, megérdemlett büntetéseknek elnyerésök után azonnal az uraság által elbocsájtatni fognak.” Csak azok települhetnek le, akik az előbbi földesúrtól elbocsájtó levelet hoznak. A mészárszéket, a kocsmát, a malmot rendszerint bérbe vehetik a gazdák. Vigyázni tartoznak maguk között arra, hogy a „vékonyabb tehetségű gazdák a dohányokat ne apródonként adják el, és utóbb se pénzek, se dohányok” nem lévén ne tudjanak eleget tenni fizetési kötelezettségüknek. A kovácsháziak szerződését 1820-ban, a megtelepedésüktől kezdve, 1814-től már másodszor újították meg. Eddig 2000 holdat béreltek. Ekkor abban állapodtak meg, hogy 1000 hold után holdanként 5 vforintot fognak fizetni. A másik 1000 holdat egyénileg bérlik, ki-ki tehetsége szerint, és holdanként 1 vforintot, 1 csirkét és a termés harmadát adják a főbérlőnek. Bármilyen nehézségeket éltek is át a telep lakói, Bittóék mégsem mondtak le róluk. A kertészek el akartak települni, épp a szerződési feltételek súlyossága miatt. Új hely kijelölése érdekében a kamarához fordultak, de az máshol nem tudott nekik helyet biztosítani. Bittóék azzal is visszatartották őket, hogy már a megtelepülésükkor templomhelyet jelöltek ki. 1820-ban azt is megengedték és a szerződésben is kikötötték, hogy az Arad megyei sillingiai erdejükből ingyen kitermelhetik a szükséges fát a templom felépítéséhez. Az uradalomnak az volt a legfőbb érdeke, hogy megkapja a bért, ezt az egyetemes felelősség kimondásával is törekedtek elérni. A szerződésekben tehát kikötik, hogy egy mindenkiért és mindenki egyért felelős. Ez súlyos kényszer, hiszen így a feltételeket nem teljesítőkért is a visszamaradtaknak kellett fizetni. Ez a kikötés a kovácsháziakat is súlyosan érintette és 1820-ban egy részük azért akart elköltözni, mert a fizetni nem tudók adósságainak megtérítésére akarták őket kötelezni. A főbérlők az elköltözéshez nem járultak hozzá.165 * A szerződésekből is kitűnik, hogy a főbérlők főleg pénzben kívánták a bért. A dohánynak, mint árunak a termesztése és eladása ezt lehetővé is tette. A főbérlő és a nemesi földbirtokosok azonban földjeiken gabonát is termeltek, többet akkor, amikor annak jó ára volt és az uradalmakban állattenyésztés is folyt. Az uradalmakban a gazdálkodáshoz a kertészek munkaerejét is igénybe törekedtek venni. 1817-ben Trajcsekné, mint főbérlő, a kovácsháziakkal kötött szerződésben a saját dohányföldjének megszántását is kikötötte. Természetbeni szolgáltatásokat is kívánt a kertészektől, házanként 19 csomó dohányt, 4 csirkét, 24 tojást, holdanként pedig 6 vforint haszonbért.116 A régi kovácsháziaknak, a későbbi reformátuskovácsháziaknak 1806-ban Kövér Kajetánnal kötött szerződésükben egy napi szekeres szolgálat is elő volt írva. Lánconként 5 forint haszonbért, a szarvasmarhák legeltetéséért darabonként ugyancsak 5 forintot, a lovak után pedig 6 forintot kötött ki a főbérlő.167 A kevermesi kertészek — akiket 1837-ben báró Sina György vett át — 1847- ben kötött szerződésük szerint gyalog és fuvarnapszámokat voltak kötelesek teljesíteni.168 A szerződések fontosságát a kertészek felismerték. Tudatában voltak, hogy sorsuk abban van lerögzítve. Éppen ezért bántotta őket, ha nem voltak annak birtokában, visszatartották vagy egyenesen elvették tőlük. Amikor 1814-ben a megye tudomására jutott, hogy a kovácsházi pusztán kertészek települtek, a kiszállt bizottságnak elpanaszolták a kertészek, hogy a szerződést a tiszttartó elkérte tőlük, nehogy 165 CsmL Csanád vm. kgy. ir. 1821—127 sz. 186 Uo. 1819—27 sz. 167 Uo. 1813—613 sz. 168 iFj. Palugyay Imre: Id. mii 341. 1. 104
