Tanulmányok Csongrád megye történetéből 1. 1919–1945 (Szeged, 1977)

Bárány Ferenc: A munkáshatalom felszámolása és az ellenforradalmi rendszer kiépítése a Viharsarokban

bár bíróságilag felelősségre nem vonható módon (amnesztia rendeletek után különösen) aktív szerepet vitt tanárok, tanítók eltávolítására, a pedagógusok megfélemlítésére és az együtt­működők ellenforradalmi aktivitásának fokozására. A proletárhatalom felszámolása után rövidesen, 1919. május 6-án Szegeden elbocsátottak tíz pedagógust, akik a proletár- diktatúra alatt aktív szerepet vállaltak, a pedagógusok szak- szervezetét pedig feloszlatták.115 1922-ig 25 általános iskolai tanerő ellen indítottak fegyelmi eljárást és közülük csak 7-et mentettek fel.116 24 polgári iskolai és 11 középiskolai tanár ellen folytattak fegyelmi vizsgálatott.11' Ä csongrádi állami iskola gondnoksága 1919 szeptemberében „hazafiatlan” magatartásuk, a Tanácsköztársaság előkészítésé­ben és fenntartásában kifejtett tevékenységük miatt állásából felfüggesztette Sághy Mihály, Éder János és Szokoly József pedagógusokat.118 1920 márciusában a szentesi külterületi iskolák gondnoksága a VKM 175 789/919. VII. sz. rendeletre hivatkozva három csoportba sorolta a tanácskormány alatti tevékenységük alapján a pedagógusokat. 23-an az első csoport­ba tartoztak, akik „nem fertőződtek” a kommunista tanítások­tól, ketten a „megtévedtek” csoportjába, hárman a „kommu­nisták” csoportjába soroltattak, és őket azonnal elbocsátották.119 A Szegedi Ügyészség nyomozati eljárása alapján kérte Szarvas Gyulának, a szegvári munkástanács volt tagjának, Belányi Jenő kisteleki tanítónak, volt vöröskatonának és Matyasovszky Márton szintén szegvári tanítónak az elbocsátását, ami nyilván­valóan meg is történt.120 Hódmezővásárhelyen dr. Ábrahám Gerő polgári iskolai tanárt és öt tanítót függesztettek fel állásából, de egy részüket később visszavették. Felelősségre vonták továbbá D. Nagy Sándor, Banga Sámuel és Dávid Manó tanárokat.121 1921-ben a Békés vármegyei törvényhatóság fegyelmi választ­mánya Pál Ernő orosházi polgári iskolai tanárt dorgálással, Bíró Sándor tanárt hivatalvesztéssel büntette a forradalmak 115 Kelemen Béla : Id. mű 124. 1. 116 Uo. 551-552. 1. 117 CsmL Polgm. biz. ir. 1168-1920. sz. és Kelemen Béla: Id. mű 547.1. 118 Tanácsköztársaság Csongrád megyében... 128. 1. 119 CsmL (Szf) Polgm. ir. 5121-1923. sz. 120 CsmL Szegedi Ügyészség III—16-1920., Ill—18—1920. és III-21-1921. sz. 121 CsmL (Hr) Főisp. ir. 141-1921. és 359-1921. sz. 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom