Tanulmányok Csongrád megye történetéből 1. 1919–1945 (Szeged, 1977)

Előszó

ELŐSZÓ Megyénkben különösen az utóbbi években jelentősen fellen­dült a helytörténeti kutatás, melyre ösztönzőleg hatott a Megyei Pártbizottságnak a forradalmi munkásmozgalom dokumentu­mai összegyűjtésére és kiadására, valamint történetének meg­írására vonatkozó korábbi döntése. A kezdeményezés ered­ményeiről e tanulmánykötet is számot ad. Jelentősen járultak és járulnak hozzá ehhez a munkához az egyetem és főiskola szaktanszékei, a Múzeum, Levéltár és könyvtárak tudományos munkatársai. A helytörténetírás fellendülését és ösztönzését szolgálják megyeszerte a városi és községi tanácsok döntései az adott tele­pülések történetének feldolgozására. Mindezek az eredmények és törekvések sűrgetőleg vetették fel a publikációs lehetőségek bővítésének igényét. Az eddigi helyi keretek szűk volta és azok többé-kevésbé szűkebb szakmai behatárolstsága - egyetemi akták, múzeumi évkönyvek stb. - nem biztosítottak elég teret a kutatók eredményeinek szélesebb körben történő megismer­tetésére. A publikációs lehetőségek hiánya sok kutatót arra ösztönzött, hogy csupán országos témával foglalkozzék. A Csongrád megyei Levéltár a fenti problémát szem előtt tartva önálló kiadványsorozatot kíván elindítani, melynek célja a helytörténeti kutatás eredményeinek bemutatása, a levéltár számára is fontos témákra irányuló figyelem felkeltése, ilyen pl. közigazgatástörténet, intézménytörténet, Teret kívánunk biztosítani a levéltári források szélesebb körű megismertetésé­nek, ezzel is segítve a további eredményesebb kutatómunka kibontakoztatását. A levéltár a jelenlegi tanulmánykötet kiadását követően évről-évre újabb kötetek megjelentetésével kívánja szolgálni Csongrád megye haladó történelmi hagyományainak megis­5

Next

/
Oldalképek
Tartalom