Tanulmányok Csongrád megye történetéből 1. 1919–1945 (Szeged, 1977)

Perneki Mihály: A délmagyarországi antifasiszta ellenállás történetéhez 1941–1944

zések szerint, az egyetlen, akinek kézbesítették a SAS-behívót. Munkaszolgálatos lett, ahová azután számosán elkerültek. A további szállítmányokat a már közölt I—II. számú listán kívül a következőképp állították össze:192 III. számúban 30 egyén április 15-én Bácstopolyára indult, IV. számúban 30 egyén április 18-án Bácstopolyára indult, V. számúban 36 egyén ápri­lis 21-én Bácstopolyára indult,VI. számúban 1 egyén április 21- én Bácstopolyára indult, VII. számúban 17 egyén április 22- én Bácstopolyára indult, VIII. számúban 9 egyén április 12-én Bácstopolyára indult. Összesen 159 szegedit szállítottak el a jegyzékek193 szerint. Később az elhurcoltak száma 358-ra emel­kedett. Közöttük kommunisták, szociáldemokraták, a radikális polgárság ismert vezetői, sőt vallásos emberek is akadtak, akik nem rejtették véka alá véleményüket a német megszállásról, a háborúról, az uralkodó osztály politikájáról. A terrort ezután még fokozták. Június első napjaiban a város történetének legsötétebb napjai következtek. A város és a kör­nyékbeli községek zsidó lakosságát gettóba zárták, és meg­kezdték elhúrcolásukat a haláltáborokba. A szegedi gettót a zsidó templom körüli utcákban és a Rókusi téglagyárban rendezték be. A szegedi zsidótemplom előcsarnokában már­ványtáblára vésték fel az 1874 áldozat nevét. Ezeken kívül még közel 1200-an pusztultak el. A fasizmus és a második világ­háború áldozatainak a száma Szegeden elérte a 6000-et.194 Az elhagyott jó lakásokat a német és a magyar katonai alakula­tok és a rendőrség tisztjei kapták meg, akik a bútorokból és a házi felszerelésekből is raboltak. A gettó „házirend-”jét a fasiszta szellemnek megfelelően kivételes körültekintő kegyetlenséggel és az emberi méltóságot mélyen megalázó módon szerkesztették. Április elején 22 kommunistát és kommunistagyanús embert, baloldali vezetőt internáltak Makóról.195 Az internáltak között volt többek között: Diós Sándor, Diós István, Siket Imre, Pal- lagi Ferenc, Farkas Imre, Kallós Lajos, K. Szabó Mihály, Lukács Pál, Dragon János, Szűcs Pál, Igaz Lajos, Gy. Varga Sándor, Galamb János, Szabó János, Sulyok József, Kiss Ernő, Kiss Imre. Legtöbben a ricsei internálótáborba kerültek. 192 CsmL: Szegedi Főisp. ir. rés. 79/1944. sz. 193 CsmL: Szegedi Főisp. ir. rés. 79/1944. sz. 194 Oltvai Ferenc: Szeged múltja i. m. 296. 1. 195 Tamasi Mihály: Makó baloldali erőinek küzdelme a fasizmus ellen Szeged, 1965. 105. 1. 157

Next

/
Oldalképek
Tartalom