Tanulmányok Csongrád megye történetéből 1. 1919–1945 (Szeged, 1977)

Perneki Mihály: A délmagyarországi antifasiszta ellenállás történetéhez 1941–1944

fasiszta eszmék hatása olyan jelentős volt, hogy a Belügyminisz­térium 1943 október végétől végleg megtiltotta a politikai pár­toknak a műsoros estek rendezését. 1943 végén - a különböző akciók során - a gyakorlatban is megvalósulni látszott a szegedi munkásság egysége, munkás- egységfrontja. Erre az időre a háború elején fellépett jobboldali irányzat már elszigetelődött, a mozgalom vezetése a forradalmi munkásmozgalom kezébe került. Az ellenállási mozgalomban résztvevő illegális kommunisták Bodnár Lajos, Bökönyi János, Cseh Imre, Dobó Miklós, Gladics József, Gombai Mihály, Gombkötő Péter, Igaz Lajos, Komócsin Antal, Komócsin Illés, Krajkó András, Krajkó József, Korom Mihály, Ladvánszky József, Mészáros András, Nagy János, Szögi István és Tápai József nem voltak tagjai a szociáldemokrata párt helyi szervezetének, elsősorban a szak- szervezetekben tevékenykedtek. A kommunista érzelmű és gondolkodású baloldali szociál­demokraták, Csúri József, Csúri Mihály, Gyólai István, id. Ko­mócsin Mihály és Zombori János segítségével hozták mozgás­ba155 az illegális kommunisták a szociáldemokrata pártban tö­mörült munkásokat. Együtt harcoltak az illegális kommunis­tákkal a munkásegységfront létrehozásáért, a fasizmus ellen. Ezeknek az illegális sejteknek az irányítását Gladics József 1940-ben történt bevonulása után Gombai Mihály vette át, aki Apró Antallal és Sebes Istvánnal volt kapcsolatban. Apró Antal illegális úton röpcédulákat hozott le Budapestről, sőt a csoporthoz eljuttatta az illegális „Szabad Nép” egyes számait is.156 A különböző röplapok, kiadványok egy másik vonalon is - Komócsin Antal útján - lekerültek Szegedre. Gombai Mihály és Komócsin Antal címére postán is érkeztek különböző ille­gális kiadványok.157 A szegedi illegális kommunisták közvetve részt vettek a makói mozgalomban is. Igaz Lajos és Bökönyi János segítségével röpcédulákat juttattak el Makóra. Szeged mellett Hódmezővásárhely az egyik legjelentősebb ellenállási góc, hagyományai Szántó Kovács János mozgalmáig 155 Fehér 1st van: A szegedi munkásság harca a második világháború idején = Párttörténeti Közlemények 1964. 2. sz. 58. 1. 156 Uo. 59. 1. 167 Uo. 59. 1. 146

Next

/
Oldalképek
Tartalom