Tanulmányok Csongrád megye történetéből 1. 1919–1945 (Szeged, 1977)

Perneki Mihály: A délmagyarországi antifasiszta ellenállás történetéhez 1941–1944

4. A% ellenállási morálom fejlődése 1943 közepe - 1944 márciusa köpött. A Békepárt megalakulása és dél-magyarországi szervező munkája. Illegális kommunista, baloldali szociáldemokrata munkások, földmunkások ellenállási tevékenysége Egy év kísérletezései után - ez idő alatt a párt, nehéz helyzete miatt nem tudta a munkás és paraszti tömegek háborúellenes, antifasiszta harcát szervezni és fokozni - határozta el a KB 1943 júniusi ülésén, hogy elhíreszteli a párt feloszlatását,141 és néhány hétig tartó konspirációs szünet után a párt Békepárt néven folytatja munkáját. így keresett a KB megoldást, hogy a pártot elrejtse a rendőrség elől, és megkönnyítse munkáját a legális ellenzéki pártokkal. A KMP feloszlatásának taktikai hibáira itt nem térünk ki,142 de a feloszlatás délmagyarországi hatására igen. 1943 második felében Dél-Magyarországon új kommunista pártszervezetek jöttek létre több vidéki városban. A párt fel­hívta a rokonszenvezőket, hogy alakítsanak helyi Békepárt bizottságokat, békebizottságokat. Ezek létre is jöttek az ország különböző helyein, elsősorban azonban a Tiszántúlon, Békés megyében. Ezek a bizottságok az írásos agitációs anyagok alapján dolgoztak öntevékenyen, nagyobb központi irányítás nélkül. A kommunista párt feloszlatását hírüladó röplap Békés me­gyében sokakban nyugtalanságot, elkeseredést keltett az első napokban. Ezt az egyik békéscsabai munkás így írja le vissza­emlékezésében: „A párt feloszlatásának híre - különösen a vi­déki tagok körében, akiknek kevés információs lehetőségük volt - nagy letörést, elkeseredést, helyenként kétségbeesést váltott ki.”143 A Békepárt programját magáénak érezte Békés megye haladó­érzelmű lakossága, élén a kommunistákkal. A megye területén is megalakultak - mint említettük - a Békepárt helyi bizottságai Orosházán, Nagyszénáson, Tótkomlóson, Csorváson, Békés­141 Dokumentumok a magyar forradalom ... i. m. 141.1. 142 Erre vonatkozóan lásd.: Kádár János: A Kommunisták Magyarországi Pártja feloszlatása körülményeinek és a Békepárt munkájának néhány kérdéséről (1943 június-1944 szeptember) = PK 1956. 3. sz. 20-26. 1. 143 MSZMP Békés megyei Bizottsága Archívuma, Visszaemlékezések 1965. 142

Next

/
Oldalképek
Tartalom