Tanulmányok Csongrád megye történetéből 1. 1919–1945 (Szeged, 1977)
Perneki Mihály: A délmagyarországi antifasiszta ellenállás történetéhez 1941–1944
ségesei sok katonát vesztettek már az orosz harctéren, és az oroszok Lembergben vannak. A németek Magyarországról a terményt és a nyersanyagot elviszik, kizsákmányolják, és a jegyrendszert nekik köszönhetjük.” Mihalovics Mihály bunyevác nemzetiségű bajai kőművessegéd100 1942 júniusában Garán nyilvánosan agitált. Segéd társainak a demokráciáról, a háború kimeneteléről és a kommunista rendszerről beszélt. Farkas András hódmezővásárhelyi lakos ellen azért adott ki vádiratot, mert a magyar kormány szerb ellenes politikájáról nyilvánosan véleményt mondott.101 A Főügyészség Csernok Mátyás battonyai mezőgazdasági napszámos102 ellen azért adott ki vádiratot, mert nyilvános kijelentései szerint az oroszok győzelme esetén jobb sorsa lenne a magyar népnek. Csernokot 1 hónapi fogházra, továbbá 3 évi hivatalvesztésre ítélték. 1942. június 12-én103 Kraszkó György békéscsabai földműves „az orosz kommunista rendszer Magyarországon való megvalósítása” mellett nyilatkozott. Nem sokkal később újabb szabotázsakciót hajtottak végre Szegeden.104 A Szegedi Rendőrkapitányság 1942. június 24-én kelt jelentése105 arról tudósít, hogy az V. Honvéd Közrendészeti Kórházat, annak sebészeti osztályát déli 12 óra 30 perckor felgyújtották. Bár a Szegedi Ügyészség irataiban megtalálható a teljes nyomozati anyag, mégis éppen ennek átvizsgálása alapján azt kell mondanunk, hogy rendkívül ellentmondásosak azok a tanúvallomások, melyeket a tanúktól - akik egyben közvetlen érdekeltek is voltak - beszereztek. Nem lehet ugyanis megállapítani, hogy a Honvéd Közrendészeti Kórház felgyújtását a padlástérben dolgozó munkások vagy az ott tartózkodó közkatonák közül hajtotta-e végre valaki.106 A nyomozási eljárás során nem tisztázódtak a felgyújtás körülményei, s a Szegedi Ügyészség 1943. április 13-án beszüntette a további nyomozást, melyről értesítette a Honvéd Közrendészeti Kórház parancsnokát is. 1942 augusztusában, Schönherz Zoltán kivégzése után, 100 CsmL:Uo. 882/1944. sz. 101 CsmL: Uo. 3819/1944. sz. »>2 CsmL: Uo. 1971/1943. sz. 103 CsmL: A Szegedi Főügyészség iratai 6686/1942. sz. 104 CsmL: A Szegedi Ügyészség iratai IV. 5765/1942. sz. 105 CsmL: Uo. IV. 5765/1942. sz. 106 Uo. 133