Tanulmányok Csongrád megye történetéből 1. 1919–1945 (Szeged, 1977)

Perneki Mihály: A délmagyarországi antifasiszta ellenállás történetéhez 1941–1944

lenne, nem kellene annyit dolgozni, nem gyilkoltatnák akkor halomra a katonákat és mindenkinek lenne cipője, élelmiszere”. Mivel a Főügyészség nem tudta tanúkkal rájuk bizonyítani kijelentéseiket, kénytelenek voltak a vádat elejteni.75 Tóth Endre 1942. január 27-én agitációs célból Bajára kül­dött levelet, amelyben a burzsoá rendszer összeomlásáról írt. Többek között a következőket írta: „Resszkessetek burzsoák, mert ütött az utolsó órátok, el fogtok pusztulni, mint minden a történelemben halálra ítélt rendszer... a melósok nem riadva vissza még jobban agitálnak, szervezkednek, egy-két elveszett mártír helyébe száz és száz új meggyőződéses melós jön... az öntudatos, osztálytudatos proletárok, elvtársak nem hátrálnak. Célkitűzéseinket bármi áron elérjük! Addig nem nyugszunk...”76 Tóth Endre lakatossegéd ellen az ügyészség vádiratot adott ki, amelyben leszögezték, hogy az általa „felsorolt elvek a jelenleg Oroszországban uralmon levő szovjet-rendszer alapvető téte­leit képezik”. A kommunisták elleni ellentámadás során a vidéki, szegény­paraszti kommunista szervezetek felgöngyölítésére is sor került. 1942 januárjában Békés megyében, Gyulaváriban le­tartóztattak egy 21 tagú kommunista csoportot, akik közül két elvtársat súlyos börtönbüntetés után a keleti frontra, büntető századokba osztottak be, és ott a „mozgó vesztőhelyen” szenvedtek mártírhalált. E kommunista csoport ugyanúgy, mint a környező helységekben létrejött csoportok, Ságvári Endre útján közvetlenül kapcsolódtak a párt központi szer­veihez.77 A Horthy rendszer Simondán Pál és Simondán György mindszenti földműveseket internálta, mert a Magyar Tanács- köztársaságról tettek kijelentéseket, és Magyarországon a kom­munizmus eljövetelét hirdették.78 Dimovics László ellen azért adtak ki vádiratot, mert Békés községben a szovjet hatalom magyarországi megvalósításának ügyében agitált. Ezért a Szegedi kir. Törvényszék Öttagú Külön Tanácsa egy évi fogházra, mint főbüntetésre, továbbá 3 75 CsmL: Uo. 5632/1943. sz. » CsmL: Uo. 5000/1944. sz. 77 Földmunkás és szegényparaszt mozgalmak Magyarországon 1848-1948. II. kötet Szerk.: Pö/öskei Ferenc és Szakács Kálmán Bp. 1962. 994. 1. 78 CsmL: A Szegedi Törvényszék iratai IV. 6893/1942. sz. 127

Next

/
Oldalképek
Tartalom