Tanulmányok Csongrád megye történetéből 1. 1919–1945 (Szeged, 1977)

Perneki Mihály: A délmagyarországi antifasiszta ellenállás történetéhez 1941–1944

A Szegedi Főügyészség 1941 júliusában Tóth Ferencné szegedi lakos ellen adott ki vádiratot „az állami és társadalmi rend felforgatására irányuló vétség” címén. Tóth Ferencné nyilvánosan az orosz kommunistákat dicsérte, Sztálinnak és az oroszoknak Magyarországra való bejövetelét kifejezetten kívánta és „attól egy jobb rend kialakulását remélte”.57 Fenti kijelentéseiért a szegedi törvényszék 6 hónapi fogházra mint főbüntetésre, továbbá 3 évi hivatalvesztésre és politikai jogai gyakorlatának ugyanilyen tartamú felfüggesztésére ítélte. Mikecz János gyomai lakos 1941 júliusában „a kommunista szövetkezeti rendszer mellett” tett kijelentéseket. A főügyész­ség a vádiratot 1942. január 15-én adta ki ellene.58 Ugyanebben a hónapban az ügyészség kénytelen volt beszüntetni a nyomozást Bulik Mária szociáldemokrata párttag ellen, mert nem sikerült reá bizonyítani azokat a kijelentéseit, amelyeket a szovjet csapa­tok győzelméről tett.59 Nagy Imre sarkadi lakosnak beosztott munkásai előtt tett kijelentései60 bizonyítják, hogy a magyarországi munkásság és parasztság széles rétegei tisztában voltak a Szovjetunióban uralkodó viszonyokkal. A munkások és parasztok többek kö­zött a Népszavából is megismerhették a Szovjetunió gazdasági sikereit. A Népszava 1941. január 15-i száma61 például részlete­sen beszámolt a szovjet mezőgazdaság és ipar eredményeiről. Többek között ismertették, hogy a szovjet mezőgazdaság mecha- nizálására szolgáló gépek gyártása 1913 óta a negyvenszeresére emelkedett. A Szovjetunió búzatermése 1935-36-ban már a világ első helyét foglalta el. A cukoriparban termelése 10 év alatt megduplázódott, míg a világtermelés csak 19 %-kal emel­kedett. Az ügyészség vádirata szerint Nagy Imre „a hallgatóság­ban az oroszországi állapotokat kívánatosokká, idehaza is megvalósítandókká tette...”. Nagy Imrét a Szegedi kir. Törvény­szék Öttagú Külön Tanácsa összbüntetésül 1 hónapi és 21 napi fogházbüntetésre és 3 évi hivatalvesztésre ítélte. Szembetűnő, hogy 1941 júliusában egymás nyomában lép­nek fel a kommunisták és a baloldali érzelmű egyének a Horthy­57 CsmL: Uo. 4389/1943. sz. 58 CsmL: Uo. 5803/1942. sz. 59 CsmL: Uo. 2045/1941. sz. 60 CsmL: Uo. 2655/1941. sz. 61 Dokumentumok a magyar párttörténet ... im. 29-30. 1. 121

Next

/
Oldalképek
Tartalom