Mikecz Zsuzsanna: Az anyakönyvezés gyakorlata Szentesen az állami anyakönyvezés bevezetéséig 1741–1895 - Szentesi Műhely Füzetek 11. (Szentes, 2010)

Az anyakönyvezés gyakorlata szentesen

kezőképpen: Szabó Gáspár leánykája. Arra nézve, hogy ez a kiskorúság hányadik életévig tart, nincs semmi támpontunk.60

Érdekes az is, ha az elhunyt neve előtt az „öreg" jelzővel találkozunk, pl.: Öreg Miketz János (1752.). Ez nem kifejezetten a korára utal, bár persze ezzel is összefüggésben van. Az „idősebb” fokozását fejezték ki ezzel a szóval, azaz a harmadik élő nemzedék címét jelentette.61

Ezekben a korai időkben olyan bejegyzéseket is felfedezhetünk, amikor az elhunyt személyazonosságára nézve semmi nem derül ki számunkra. Érdekességként említek meg közülük párat: 1743. március 5. „ A szegény Márton"; 1746. július 18. „Fiát tajigán toló szegény”; 1748. március 4. „Eklézsia szegénye a szegény vak Lukács”; 1749. szeptember 13. „Jóni cigány felesége, kit férje agyonvágott és 9-ed napra megholt”; 1753. március 25. „A Tisza és a Kurca között lévő Harmincados-ház elbontásánál történt halálesetek”; 1759. július „ A kis cseh ember felesége 62

Sokáig feljegyezték azt is, hogy a temetéskor melyik igét olvasta fel a lelkész. Olyan is előfordult, hogy két prédikációval búcsúztatták az elhunytat, ez jelesebb személyeknél fordult elő, pl. 1752. okt. 27-én „idősb Vetseri Mihály úr” temetésén, ki több ízben viselte a főbírói tisztséget. A gyermekeket általában „énekszós” temetéssel, vagyis prédikáció nélkül temették. Hasonlóképpen temették azokat a felnőtteket is, akik vétettek az egyházi törvények ellen (pl.: házasságon kívüli gyermeke volt stb.)63 A temetés módja azért is különösen fontos az anyakönyvezés szempontjából, mert egy ideig, csak azok kerültek bele a halotti matriculákba, akiket prédikációval temettek.

60Zalotay: i. m. 1936. január - Szentes népe 1742-ben. 55. p.

61 Uo.71. p.

62 CSML (SZL) Kutatási segédlet - A szentesi református egyház halotti anyakönyvének névmutatója (1741-1766)

63 U. o.

48