Mikecz Zsuzsanna: Az anyakönyvezés gyakorlata Szentesen az állami anyakönyvezés bevezetéséig 1741–1895 - Szentesi Műhely Füzetek 11. (Szentes, 2010)
Az anyakönyvezés gyakorlata szentesen
tartozik és így emlékeznek meg róla: Szabó Gergely szolgálója Kata. Ha pedig özvegyen marad a nő, tovább viseli az ura nevét: Horvát Mihály özvegye Erzsébet. Nem kivétel e szabály alól a nő akkor sem, ha nem tartozik jobbágy, zsellér vagy gazdasorba. A tanult középosztálynál is hasonló szokást figyelhetünk meg. Érdekes az is, hogy az özvegy örököl minden címet, amely az urát megillette, mindaddig, amíg újra férjhez nem megy. Az úr címe is kijár neki, de nem a személyének, hanem elhunyt férjének, pl. így: Tiszt. Pápai Ferenc úr özvegye Erzsébet. Az is szembetűnő, hogy az özvegyek nem maradnak meg sokáig a gyászfátyol mellett, hamarosan újból férjhez mennek. Ha azonban elhal a nő, mint férjes asszony, sokáig még a keresztnevét sem írják be, s csak pl. mint Tsordás Györgyné szerepel az anyakönyvben.57 Ebben a korban a társadalmi viszonyokat főleg a felekeze- tiség szabja meg, az erkölcsi életnek sokkal erősebb irányítója, mint a nemzeti öntudat. A szentesi református lakosságnál is megfigyelhető mindez. Következetesen mindig református településekkel létesülnek családi kapcsolatok, így pl: Hódmezővásárhellyel, Makóval, Kecskeméttel, attól eltekintve, hogy e települések, az akkori közlekedési viszonyokat tekintve, meglehetősen távol estek Szentestől. Ezen eseményeket az anyakönyvek is mindig jelzik. Az esküvő helyszíne szokás szerint általában a menyasszony születési vagy lakóhelyén volt, és ha a vőlegény nem oda valósi, származási helyét mindig feltüntették. Például egy 1742. november 28-án kelt bejegyzés így szól: „Makón lakó Kis János vette Jelenffi István h. I. (hajadon leányát) Sárát”. Az esküvő után többnyire a férj lakóhelyén lakott tovább a pár, de ez egyáltalán nem volt mindig így. Gyakran előfordult, hogy a leány lakóhelyén telepedtek le. Ez pedig mindig annak a jele, hogy az új asszony családja rendezett viszonyok között él, 57 Zalotay: i. m. Szentes, 1936. január - Szentes népe 1742-ben. 54-55. p. 40