Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)
A Kárpátokban
lőttek az oroszok, mert hisz’ azok voltak, mint az őrült. A lövöldözésre természetesen mindenki megfordította a lovát és menekült, ki hogy tudott. A kis úton, a tisztáson volt pár szál deszkából egy kis híd, amelyen csöpörgött a víz, ez leszakadt a lovasok alatt és egymásra hullottak. Alink, az altisztek, mivel előzőleg elöl voltunk, hátul maradtunk. Látva az egymásra hullott lovasokat, ki akartuk kerülni őket, a tisztás azonban lápos, mocsaras terület volt, amint lementünk az útról, mindjárt bele akartak a lovaink dőlni. Leugráltunk tehát róluk és vezettük őket, bár nem kellett ezeket vezetni, mert úgy jöttek utána az embernek, hogy majd eltapostak bennünket, meg lévén rémülve ők is velünk együtt. Egy honvédhuszárral, a Gabányi százados úr lovászával és egy huszárommal egyszerre értük el az erdő szélét. Ok menni akartak tovább, én azonban nem engedtem. Bevezettük a lovainkat egy sűrű helyre, és vártuk, hogy majd csak jön még más is arra. Jött is csakhamar négy lovas, és megismervén, hogy a mieink, kérdeztük, hogy kik. Hát Gabányi százados úr, a főhadnagy úr, Avender, aki kérdezte az oroszokat, és a százados úr másik lovásza volt. Rövid haditanácsot tartottunk, hogy merre menjünk visszafelé, mivel már kora délután jobbról is, balról is mindenütt szóltak a fegyverek. Természetesen már ösmertük az orosz fegyverek hangját, és tisztán ki lehetett venni, hogy orosz fegyverek. Még mondta is a százados úr, hogy' lehetnek ezek a landverek ennyire előre tolva, azonban ez akkor abbamaradt, most azonban már világos volt előttünk, hogy mi bejöttünk egy olyan frontszakaszon, ami még nem volt megszállva, de a lövések hangjából, ami még ekkor is sűrűn hallott, jól ki lehetett venni, hogy' az a gyalogút, amelyen jöttünk lefelé, már bizonyára meg van szállva. így' nem maradt más hátra, fogta mindenki a saját lovát, és amennyire lehetett, csendben elindultunk neki a hegynek, ahol aligha járt még ember az életben. Egyszer elébünk akadt egy' rettenetes szakadék, sehol átjáró, és amerre mennünk kell, falhoz hasonló meredek szilafal állott. Itt azonban semmi esetre nem maradhatunk, tehát egyik felől kicsatoltuk a csikózabla szárat, így oszt 36
