Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)

A Kárpátokban

rek, de pláne meg szegény lovak szenvedtek, azt leírni nem lehet. Itt oly borzalmasan tönkre mentek a trének, hidászok és tüzérek lovai, hogy isteni csoda volt, hogy ez után a rettenetes visszavonulás után még lehetett belőlük használni. Bár sokuk kimerülve, elfáradva összeesett, az ilyet agyonlőtték és dobták az árakba. Sintéri bánásmód és lélek nélküli intézkedések voltak ezek. Amely kocsi elől kidöglött a ló, fordították bele az árokba és hagyták ott. Úgy nézett ki az ilyen visszavonulási útvonal, amidőn nagy kínosan eltakarodtak a járművek az úttestről, mint egy rettenetes csata színtere: mindenütt felforgatott járművek és az elhullott lovak százai hevertek az árkokban, sőt a szántóföldeken is.

Ez az első és legborzalmasabb visszavonulás több áldozatot követelt, mint a világháború legborzalmasabb ütközete. A legénység ugyanabban a helyzetben volt, mint a jószág, kiéhezve, elázva, agyonfáradva. Ekkor fellépett a vérhas, amely ezreket vitt a sírba. Mind menthető lett volna, de a hadvezetőségünk mindenre számított, csak arra nem, hogy esetleg még visszavonulásunk is lehet, tehát erre semmi előkészületet nem tettek. Legalább is ilyet mi, akik benne voltunk, nem észleltünk.

Kis csapatommal a szántóföldön követtem a századom útvonalát, akiket délre utol is értem. A századnál még volt minden élelem, és mikor utolértük őket, éppen heveder- eresztés volt, tehát rövid pihenőt tartottak. Mindjárt kávét adatott a kapitány úr, mivel kicsi csapatom igen szánalomra méltóan nézett ki. Innen már a századdal marsoltunk befelé Uzsoknál Magyarországba.

A Kárpátokban

Délután 3 óra tájban értünk Uzsokra, ahol bekovártélyoztunk. Én ekkor már nagyon lázas voltam. Jött a kapitány úr Érdi, és rögtön le kellett feküdnöm. A fiatal szervezet reggelre már annyira legyőzte a fáradalmat, hogy bár gyenge voltam, de bír25