Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)

Utószó

Sz. Szűcs, másképp Székely Szűcs Mihály 1909-ben mint háromévi önkéntes vonult be Hódmezővásárhelyről a császári és királyi nagyszebeni 4. huszárezredhez. A jófejű és rátermett gazdalegény, miközben elvégezte az altiszti iskolát, egy év után már szakaszvezetői rangban szolgál. Az 1914. évi mozgósításkor ismét bevonul alakulatához, és az első menetszázaddal, ahová szintén önként jelentkezett, az orosz harctérre megy. 1916-ban ezredével részt vesz az Erdélybe betört román hadsereg kiűzésében. Az 1918 őszén bekövetkezett összeomlás - mint a legtöbb magyar katonát - a Piave mellett, az olasz fronton találja.

Visszaemlékezését egykori feljegyzései alapján, 1940/41 fordulóján vetette papírra. Miközben hozzáértően láttatja a megélt harci cselekményeket, tárgyilagos leírása bepillantást enged a háború, a katonaélet mindennapjaiba, önkéntelenül is érzékeltetve a harctérrel járó rendkívüli fizikai és pszichikai igénybevételt. Kritikus éllel felemlíti a hadseregen belül tapasztalt visszásságokat is. Életszerűen tudósít első, még virágszőnyeges kivonulásukról, és annak kontrasztjaként a galíciai hadjárat kudarcát követő, a hadvezetés hibáinak felrótt gyászos visszavonulásról.

Az írás akár egyfajta fejlődésregénynek is tekinthető. Az önként bevonult fiatalember, akit mindvégig nagyfokú kötelességtudat és szuverén személyiségének megőrzése mellett a felettesei iránti tisztelet jellemez, a külső körülmények megváltozásával lényegében eljut a háború tagadásáig. Az összeomlás kaotikus állapotában vállalja annak erkölcsi kockázatát és a lehetséges felelősségre vonást, hogy embereit hazavezesse az immár értelmetlenné vált, elvesztett háborúból.