Makó Imre (szerk.): Huszárként a világháborúban 1914-1918 - Sz. Szűcs Mihály (Hódmezővásárhely, 2018)
Bukaresti kiküldetés
foglalkozás: a lovakat időnként megjártattuk, az orvosok pedig kezelték őket Június 14-én újra kaptam szabadságot, 24 napit. Ekkor két lóval lóháton jöttem haza, ugyanis a lábadozó lovakat kiadtuk mezőgazdasági munkákra katonákkal együtt, és azt mondta az alezredes úr, ha minden lovat kivisznek munkára, akkor én is hazajöhetek, ameddig a lovak oda lesznek. Mondanom se kell, hogy minden művészetem abban csúcsosodott ki, hogy dicsértem a kiadó lovainkat, amik bár nem voltak rossz kondícióban, de mindamellett rájuk fért egy kis polgári takarmányozás. Ment is a vásár szépen, hiszen a gabona- behordáshoz nagy szüksége volt a mezőgazdasággal foglalkozó egyéneknek a lovakra, amelyeket ekkorra már nagyon is megritkítottak, vagyis összeszedtek tőlük. Azonban ki volt adva, hogy csak Toron tál és Temes megyékben adhatók ki a lovak, hogy netalán szükség esetén gyorsan beérhessenek vélök. Számítottak arra is, hogy ha netalán e két megye lakosai nem igényelik az összes maródi, vagyis már lábadozó, vagy jobban mondva teljesen gyógyult lovat, úgy ami ló bent marad, az a legjava legyen. 16 darabot tehát a legjavából bent hagytunk az istállóban. Június 26-án jól elvitték a lovakat, úgyhogy nem maradt csak 34 darab. 27-én reggel újra megindult a vásár, azonban ekkor már kicsi volt az érdeklődés, 10 órakor pedig végleg elfogyott az igénylők tábora, és még mindég volt 12 lovunk. Ekkor felhívott az alezredes úr az irodába, és érdeklődött, hogy mennyi lovam van még. Be- mondtam tehát, hogy 12 darab, de vevő meg már egy sincs, vagyis igénylő. Elkezdtek a kapitány úrral tárgyalni, hová kéne ezeket kiadni, hogy ne kellene az anélkül is szűkösen lévő kincstári takarmányt fogyasztani. Ajánlatot tettem tehát nekik, hogy Csanád és Csongrád megyébe ezeket is el tudjuk helyezni olyan embereknél, akikért én anyagilag is jót állok, de ők ezt kifogásolták, mondván, hogy nem szabad. Nékem tovább nem volt mit beszélnem, és kimentem az irodából. Kissé le voltam hangolva, mivel az eddigi életemben az volt körülöttem az öreg hiba, hogy ha valamit kértem, vagy valamire kikérték a véleményemet, megmondtam, de én 125
