Makó Imre - Szigeti János: „Vihar és vész közepette”. A holokauszt hódmezővásárhelyi áldozatai ((Hódmezővásárhely, 2014)

Makó Imre: Túlélők és áldozatok - Személyi adattár

nyék rendelke­zései értelmében a tánctanítás jogát megvon­ták tőle. 1944. ápr.-ban mun­kakönyvét akart kiváltani, hogy elmenjen gazda­sági cselédnek, ezt azonban nem kapta meg. Mun­kakönyv nélkül vállalt munkát, amiért 24 órára letartóztatták. Máj. 24-én, bár koránál fogva már nem kellett volna bevonulnia, névre szóló behívóval munkaszolgálatra vonultatták be Hmvhelyre, majd Újvidékre került. Bajtársainak az elmondása szerint 1945. jan. közepén, a Győr és Komárom kö­zötti úton a nyilasok agyonlőtték. Utólag 1945. febr. 15. napjával holttá nyilvánították. Dr. Szabó Andorné Braun Irma Hmvhely, 1898; Braun Soma - Lőzv Ida t Szabó Tamás tanuló Budapest, 1926. okt. 18.; dr. Szabó Andor - Braun Irma; nőtlen 1944. jún. 6-án munkaszol­gálatra vonult be Hmvhelyre. Különböző he­lyeken teljesített szolgálatot, majd Dachauba vit­ték, ahol bajtársai 1945. ápr.-ban lát­ták utoljára. Utó­lag 1945. máj. 15. napjával holttá nyilvánították. Lásd még: Feldmann Miklós. Szabó László tanuló Braun Irma Petőfi u. 21. + Brüll Sándor (Sámuel) földműves, koráb­ban gazdatiszt Hmvhely, 1878. okt. 27.; Brüll Fülöp - Klein Rozália; Kiss Katalin 1944 jún.- ban feleségével együtt deportálták, t Brüll Sándorné Kiss Katalin háztartásbe­li Hmvhely, 1880. febr. 11.; Kiss Jakab - Kohn Sarolta Lásd Brüll Sándor. Gorzsatanya 105. (Horthy Miklós út 38.) t Büchler Gyula hitoktató rabbi Jászberény, 1874. febr. 8.; Büchler Áron - Aszód Száll; Klein Rebeka 1944. jún. 16-án feleségével együtt deportálták. Hír szerint kiütéses tí­fuszban meghaltak. t Büchler Gyuláné Klein Rebeka háztar­tásbeli Zenta, 1874. okt. 22.; Klein Salamon - Ungár Pepi (Jozefa) Lásd: Büchler Gyula, t Dr. Büchler Dénes szabósegéd (koráb­ban ügyvédjelölt) Mindszent, 1912. márc. 17.; Büchler Gyula - Klein Rebeka 1943. jan. 15-én mun­kaszolgálatra vo­nult be. 1944-ben állítólag Buda­pesten dolgozott egy szabóságban sárga karszalag­gal. Hír szerint tífuszban meg­halt 1945-ben. (Szerepel a bori kényszermunkások listáján.) Szeremlei u. 3. + özv. Czinner Zsigmondné Weisz Jo­hanna Janka (korábban Freund Józsefné) volt fűszer-, vegyes- és rövidáru kereskedő Hmvhely, 1858. jan. 1.; Weisz Abrahám Gábor - Reichlinger Róza 1944. jún. közepén súlyos betegen a szegedi gyűjtőtáborba vitték, ahol betegségében még a deportálás előtt, június 17. és 23. között meghalt. Utólag 1944. júl. 15. napjával holttá nyilvánították, t Berger Józsefné Freund Mária háztartás­beli Hmvhely, 1884. aug. 28.; Freund József- Weisz Janka; elvált 1944. jún. közepén a szegedi gyűjtőtáborba, majd jún. 23-án az első szál­lítmánnyal Auschwitz­ba deportálták. Utólag 1944. júl. 15. napjával holttá nyilvánították. + Rátkai (Reisner) Lászlóné Berger Etelka háztartásbeli Hmvhely, 1908. aug. 28.; Berger József - Freund Mária 40 Rátkai (Reisner) Lászlóné Berger Etelka

Next

/
Oldalképek
Tartalom