Makó Imre - Szigeti János: „Vihar és vész közepette”. A holokauszt hódmezővásárhelyi áldozatai ((Hódmezővásárhely, 2014)

Dokumentumok

ik és így a családokat szét fogjuk szakítani! A kapitány röviden visszavágott: „Ez nem szempont, ez bennünket egyáltalán nem érdekel!" Rideg álláspontját további érve­inkre és könyörgésünkre sem volt hajlandó enyhíteni. „Holnap öt órára minden készen legyen, megértették? A fejükkel felelnek érte!" Kilátásba helyezte, hogy a kiválasz­tottakat meg fogja számoltatni s azokat, akik a 2400 számot meghaladják, lelöveti. Kétségbe voltunk esve, mert tudtuk, hogy a német százados nem enged magá­val tréfálni. Azonban megvolt az a jámbor következtetésünk az akciói kiindulásából, hogy talán Palesztinába visznek bennün­ket, s azt hittük, hogy így legalább a gyer­mekek és az öregek megmenekülnek. Te­hát igyekeztünk úgy összeállítani a listát, hogy a gyermekekkel a nagyszüleik, vagy rokonaik menjenek. A redukált létszám mellett a vásárhelyiekre 300 lélek jutott. A lista idejére elkészült. Mind az öten egyön­tetűen szörnyűnek tartottuk. Hiszen, ha ez érvényre jut, akkor családok bomlanak fel, gyermekek a szüleiktől szakadnak el. Késő délután a téglagyár udvarába a táborlakó­kat a németek kirendelték, és előttük a szá­zados felolvastatta a szörnyű listát, és sze­mélyesen ellenőrizte. A felolvasás után az embereket irtózatos pánik fogta el. Ahogy mi nem tudhattuk, hogy mi a lista pontos jelentősége, a táborlakók még kevésbé tud­hatták. Mindenki azt érezte, hogy csak vala­mi nagyon rosszat jelenthet az, ha a szülők kicsiny gyermekeikkel nem szerepelhetnek a névsorban, s a családokat szétszakítják. A szörnyű pánikot látva, ahol az anyák bennünket átkoztak és okoltak, holott mi már az eszünket kezdtük elveszíteni két­ségbeesésünkben. a kapitány visszakozott és megsemmisítette a második listát is. A felzaklatott zsidóság azonban többé nem tudott lecsillapodni. Mi éreztük magun­kat a legszerencsétlenebbeknek, mert mi voltunk közvetlen és kényszerű eszközei a németek zavartkeltő játékainak. Nekünk akkor még új volt, de azóta láttuk, tudjuk és másoktól is hallottuk, hogy a németek mes­terei az ilyen kegyetlen idegölő játéknak. A kapitány tehát visszavonta a második listát s ugyanakkor parancsot adott, hogy 3000 ember jelentkezzék bevagonírozásra, még mielőtt a harmadik listát összeállítot­tuk volna. A németek azt a hírt terjesztet­ték, hogy ez a vonat nem megy messzire, talán az országban marad s ezért a 3000-es létszám hamarosan összejött. Fájdalom - ez a vonat Auschwitzba ment, ahol a gyerme­keket, időseket és betegeket gázkamrákban fojtották meg minden idők legállatiasabb ösztönű banditái. A végeredményes harmadik lista ösz- szeállítására a kapitány úgy rendelkezett, hogy most már az eredeti Szilágyi-féle in­tenciókhoz tarthatjuk magunkat, és a csa­ládokat nem kell szétszakítani. Halálosan kimerülve folytattuk a munkát. Én magam még két vásárhelyi hittestvéremet vettem magam mellé segítségül. Nem nevezem meg őket - minden cselekedetért magam akarom vállalni a felelősséget. A titoktartás már megszűnt, az emberek megrohantak s mindenki követelte tőlem, hogy a listán rajta legyen. A vásárhelyi hitközségnek 880 tagja volt jelen, s én egy lélekkel sem vehettem fel többet, mint 300-at. Igyekez­tem Szilágyi utasításához tartani magamat. Nem is tehettem másképpen, hiszen a hit­községünk minden általam ismert tagjához szívélyes viszony fűzött. 15 év óta tagja vol­tam a hitközség vezetőségének, s legutóbb is egyhangúlag választottak meg. Tekintettel arra, hogy a lista a cionisták­tól indult ki s az egész akció a zsidó orto­dox és neológ hitközségek pesti vezetősé­ge együttműködésének és közbenjárásnak a következménye volt, ötös bizottságunk kimondta, hogy a listára csakis a hitközsé­günk tagjait veszi fel. Nem veszi fel tehát azokat, akik a hitközségből kiváltak s ez által megtagadták sorsközösségünket. Én ezt a határozatunkat becsületesen megtar­tottam, s bár a kitértek között jó barátaim is voltak, nem tehettem kivételt azok rová­sára, akik a hitközség hűséges tagjai ma­radtak. Ha megtettem volna, a listán kívül maradtak megköveztek volna - jogosan. Egyébként még mindig élt bennünk a re­mény, hogy Palesztinába visznek, oda pe­dig nem valók azok, akik menekülnek a sa­ját zsidóságuktól. 133

Next

/
Oldalképek
Tartalom