Makó Imre - Szigeti János: „Vihar és vész közepette”. A holokauszt hódmezővásárhelyi áldozatai ((Hódmezővásárhely, 2014)
Dokumentumok
gyógyszerész, hogy a gettóban betegen fekvőket kisegítsem gyógyszerrel, de vádlott azt nem engedélyezte elvinni. Amikor egy levente beszólt a lakásba, hogy itt van a kocsi, a csendőr hátba lökött, hogy most már menjünk. Hős Nagy Lajos, 68 éves ny. rendőr: Civil ruhában öltözve, puskával ellátva vettem részt a zsidóknak getttóba szállításánál. Előző napon a városházán egy csendőrtiszt közölte velünk, hogy minden család 50 kilogram csomagot vihet magával a gettóba. Ruhaneműre azt az utasítást kaptuk, hogy minden személy 2 öltözet ruhát és egy váltás fehérneműt vihet magával. Nem emlékszem arra, hogy élelemre milyen utasítást kaptunk. Én csak egy helyen voltam, Deutschéknál. A bizottság parancsnoka a csendőr volt. Úgy meg volt pakolva ezen az egy helyen a kocsi, ahol én is ott voltam, hogy arra már senki nem tudott felülni. És így én a két öregasszonnyal gyalogosan mentem, az asszonyokat előre engedve, mert magam is resteltem, hogy kísérjem őket... (MNL Csongrád Megyei Levéltára. A Szegedi Népbíróság iratai 10/1948.) IV. A Csongrád Megyei Főügyészségen, Szegeden 1988. február 16-án felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyv. Készült Szendrei Ferencné született Német Zsuzsanna (Hmvhely, 1920) meghallgatásáról a Finta Imre volt csendőrszázados, az V. (szegedi) csendőrkerület nyomozó alosztálya vezetőjének perében. (Feljelentésre 1989-ben a kanadai államügyészség emelt vádat a második világháború után amerikai fogságból Kanadába emigrált Finta ellen. A vádlottat 1990 májusában az esküdtszék „megfelelő bizonyítékok hiányában” felmentette.) Édesanyám 1944-ben is nőiszabó kisiparos volt. Én 1941 óta dolgoztam mellette, mivel ekkor már a zsidókat sújtó rendelkezések miatt máshol állást nem vállalhattam. Édesapám 1922 decemberében meghalt, édesanyám volt a családfenntartó. Hárman éltünk Hódmezővásárhelyen, egy belvárosi háromszobás bérlakásban. Közepesen jómódúnak számítottunk. 1943-ban kerültem kapcsolatba az akkori körülmények között illegálisnak számító, szociáldemokrata befolyású társasággal. Itt értesültem arról, hogy Lengyelországból, Csehszlovákiából és természetesen Németországból a zsidókat deportálják, táborokba gyűjtik. Azt is mondták, hogy ezekben a táborokban kényszermunkát kell végezni és nagyon sok embert kivégeznek, gázkamrákba kerülnek. Nem nagyon akartuk ezt elhinni akkor, meg voltunk arról győződve, hogy ha máshol ilyen történt is, Magyarországon ilyen nem lesz, minket nem fognak elvinni. 1944. március 19-én Magyarország német megszállásával lényegesen megváltozott a helyzetünk, mert nagyon sok szigorító rendelkezés lépett életbe. Nem sokkal március 19-e után fel kellett varrni a sárga csillagot, mivel zsidók voltunk. 1000-1500 zsidó személyt érintett az akkori intézkedés. Itt jegyzem meg azt, hogy közülük 800- an a táborokban elpusztultak. [A tényleges létszámadatokat a kötet bevezője közli. - Szerk.] Pontos dátumra emlékszem, 1944. június 16-án került arra sor, hogy el kellett hagynunk a várost. Ezt megelőző napon egyébkért már erről hírt hallottunk oly módon, hogy az egyik barátnőm felajánlotta, hogy ha van olyan értékünk, amelyet meg akarunk őrizni, azt adjuk át neki, mert úgysem vihetjük el magunkkal. Az elvitelünkre utaló híreknek annyira nem adtunk hiNémet Zsuzsanna 125
