Georgiádes Ildikó - Tánczos Roland: Négy évtized termése. Labádi Lajos szentesi főlevéltáros személyi bibliográfiája 1974–2013 (Szentes, 2013)

Bevezető

6

Arról pedig közhelyek nélkül nem is beszélhetnénk, hogy a helytörténeti kutatások sokasága adja össze a kistáj, azután a megye, majd az ország és a nála is tágabb fogalom, a nemzet históriáját. Alaposan föltárt helyi múlt nélkül nincs nemzeti történelem. A falvakban vagy városokban munkálkodó helyismereti kutatók, a levéltárakban, könyvtárakban vagy éppen ásatásokon dolgozó helyi kutatók „aprómunkája” nélkül nem létezhetnének a nagy történeti összefoglalások, a korszak- és táj monográfiák, az iskolai történelmi olvasókönyvek, hiányoznának a múltról való tudásunk alapművei. De még tovább megyek: sok-sok példa van arra, hogy a helytörténet szövetének fölfejtésekor egyszer csak fölbukkannak a világtörténelem szálai. Éppen Labádi Lajos egyik, 2012-ben megjelent kötetében bukkantam egy érdekes adalékra. A szentesi díszfáit története című könyvében mutatja be, hogy az alföldi kisváros történetébe miként húzódik be a XIX. századi francia művészettörténet egy szála. Ha a kutató hogy stílusos legyek - mélyen beletekint a múlt kútjába, bizony egészen váratlanul a kisvárost a nagyvilághoz kapcsoló vonatkozásokra lehet figyelmes.

Korunk szelleme és a helytörténeti kutatások jelentősége összefüggéseinek taglalása után immár szólni kell a bibliográfiáról. A tudományos közismeret része, hogy kézikönyvek, köztük a bibliográfiák nélkül nincs sem tudomány, sem autochton nemzeti kultúra. Az egy-egy tudományterület vagy egy-egy korszak szakirodaimát, esetleg forrásait összefoglaló alapvető kézikönyvek - újabban elektronikus adatbázisok - leltározzák föl mindazon szellemi kincseket, amelyek az elmúlt évtizedekben, évszázadokban keletkeztek. A tudományosság a nyomtatott könyv elterjedése után, és még inkább a felvilágosodás korában, a XVIII. században fölismerte a nagy összefoglaló művek, köztük a bibliográfia jelentőségét, azt, hogy egy-egy szakterület mindenkori eredményeit összegző, rendszerezetten föltáró kézikönyv nélkül nincs tudományos fejlődés. Ugyanis egy nagymonográfia, egy bibliográfia korántsem csak a múltról szól, nem pusztán arról számol be, mit értek el eddig a szakma kutatói, publikálói. Az összefoglaló műveknek legalább ilyen fontos célja, hogy inspirálják és elősegítsék a további kutatá-