Bereznai Zsuzsanna: Tengöri hereberi atyámuram. Palásti Annuska meséi. Katona Imre csongrádi népmesegyűjtése 1941–42-ből (Csongrád, 2011)
Palásti Annusra népmeséi - Tündérmesék
önakaratábúl is eszibe jutott az éjjeli látogatás és a borzasztó keserves sírás. Nem tudta mögmagyarázni, hogy mi az. Tünemény volt? Nem tudja, hogy mégis mi volt. Ű most olyan nyugtalanul érzi az életöt. Nézte, nézte az asszonyt, hogy a felesíge volna... Nézte, hogy olyan ellenszenves lőtt előtte. Ha még égyször elgyün az a tünemíny,* akkor a végire jár ennek a borzasztó helyzetnek, ami náluk van. Hát osztán, akkor alig várta, hogy éjjel lögyön. Úgy gondolkozott, hogy hát miért sír nappal, éjszaka mög mindig alszik, mög olyan senyvedt* a kisfiú. Nem olyan élénk, mint amilyennek kék* lönni, amilyen ápolásban részesül. Éjjel mindég nagyon jókat alszik, nappal mög mindég sír... S akkor várta, hogy éjjel lögyön, akkor oszt lefeküdtek. Örült, mán majd talán mén* a tündér. Várja, várja a tizenkét órát, hát csakugyan mönt is a tündér. Aztán vitte mellülle a kisfiát, mögcsókolta, mögszoptatta, boldogan mögdajkálta. Oszt akkor fölült az ágyában a király, fölkelt, oszt akkor mög akarta fogni, de nem foghatta mög a gyönyörű szép asz- szonyt. És akkor azt mondta, kérdözte oszt a király:- Kedvesöm, szép tündéröm, mondd mög neköm - azt mondja -, hogy mi hoz tégöd ide, éppen éjjel hogy ki vagy te! Aztán akkor mögen elfakadt ríva. Aztán mondta neki, hogy:- Mi volnék én, a te hitös* felesígöd vagyok.- És hogy tudjalak én tégöd mögszabadítani?- Én el vagyok átkozva. A tündérök nem engedték, hogy belefulladjak a vízbe. El vagyok átkozva. Nappal aranykácsa vagyok. Nappal mindig a kútban vagyok. Gyere, oszt nézd mög és - azt mondja - ha magad saját kézivel kihalászol a kútbúl, és fölhúzol, mint kacsát, és akkor én átváltozok és királynő löszök, a te hitös felesígöd. Osztán csak borzasztó fáj, a kis őzike testvérömet is tönkre töttétök. Elveszítötték tűlem azt is. Mostmán boldogtalan löszök, sose löszök olyan boldog, mint eddig voltam... És akkor azt mondja:- Jó - azt mondja -, én mindönt mögtöszök, amit töhetök! Hát osztán, másnap oszt nem szólt semmit a királyfi, hanem kimönt a kúthoz, és ottan nézte, nézte... Gyönyörű szép aranykácsa! Halászgatta, mindég halászgatta az izét, hogy majd ki bírja fogni, de sose sikerült neki. Nagyon bántotta. Hát, nem sikerül, nem tudja kihalászni? Égyször osztán, ahogy halászgatta, hát égyször csak belekerült a vödörbe. Beleült, és fölhúzta. És mikor fölhúzta a kút szélire, mindjárt át29
