Bereznai Zsuzsanna: Tengöri hereberi atyámuram. Palásti Annuska meséi. Katona Imre csongrádi népmesegyűjtése 1941–42-ből (Csongrád, 2011)
Palásti Annusra népmeséi - Tündérmesék
- Nem létezik, hogy tik kimostátok, mert azt csak égy moshatja ki, az mög az én felesígöm! Meghökkentek az asszonyok, oszt hímöltek-hámoltak*, hogy azt nem mosta ki senki, azt űk mosták. Nagy jutalmat adott volna nekik, de a király nem hitte. Mondta égy szolga akkor nap, hogy:- Király őfölsége! Nagyon szép női hangot hallottam sírni, nem tetszött hallani?- Nem hallottam én, álommézet ittam, és így nem tudtam möghallani. Akkor éjszaka mögen azt mondta az asszonynak, hogy engedje bé a palotába, és nekik adta a második aranyorsót. A király azt mondja, hogy:- Nem iszom mög az álommézet! De csak elaludt attúl az álomméztűl, amit az előtte való éjszaka ivott. De oszt harmadik éjszaka kiöntötte az álommézet és figyelmes volt. Az Erzsiké a harmadik aranyorsót is odaadta. A király várta, hogy ki mosta ki az ingöt, és még nem jutalmazta mög. Harmadik este mögengedték neki, hogy bént hálhasson. Mikor gondolta, hogy mindönki alszik, odamönt és sírt keservesen. Akkor a király fülibe csöngött... Nagyon szép, panaszos hangon sírt a nő. Akkor fölugrott, s azt mondja:- Jajjaj! Ki az? Ki az? Té vagy, Erzsikém?- Én vagyok! Nem hallod mög? Három éjjel mindég itt sírtam, és kérőm, hogy ismerj föl engömet. Ilyen sokáig tudok bejutni!- Hogy té vagy, kedves felesígöm? Tudtam én, hogy itt vagy közelségben, mert az ingómét nem mosta ki sénki, csak té! Ugye, té mostad ki?- Igön, én mostam el, de nem akarták engedni, hogy kimossam.- Most mán boldog vagyok, hogy föltanáltalak! Akkor mögölelte, mögcsókolta, bévezette a szobájába. Azt mondja neki:- Most mán itt fogunk élni, ebben az országban, ha mán elgyüttél utánam. Tudtam, hogy föl fogsz keresni, most mán nagyon boldog löszök, boldog családi életöt élők! Mögcsókolta a feleségit, mögölelte, s mindjárt mögszületött neki két aranyhajú kisfia. Lételepödtek, s ottan boldogan éltek, szépön fölnevelték családjukat, s most is élnek, ha mög nem haltak... 122
