Makó Imre: Életünket és vérünket! Az első világháború hódmezővásárhelyi áldozatai (Hódmezővásárhely, 2004)
Adattár
Brassóba, majd a román betörést követően Gyulafehérvárra. Az 5-ös honvédek ugyanakkor mindvégig Szegedre vonultak be. (Elhelyezési körletük a békeidőben is használt régi és új laktanya volt, a bevonulók nagy száma miatt ez azonban kibővült az újszegedi Kenderakadémia épületével, majd a Cserepes sori barakképületekkel.) Tábori postaszám Ez a hadrakelt sereg katonáinak a levélcíme volt, amely általában egy alakulatnak, vagy hadosztálynak felelt meg. Egy-egy tábori postaszám körzete egy adott időszakban a csapat elhelyezési és mozgási körzetét jelentette. így a tényleges beosztást jelöli a tartózkodási hellyel együtt, kiegészítve, esetleg pontosítva az ismert csapatbeosztást, ezért is tüntette fel a bíróság a holtnaknyilvánítási eljárás során kibocsátott hirdetményében. Katonai kitüntetések Forrásaink ezen a területen a legszegényebbek, hiszen a későbbi hatósági, mint hadigondozási, holtnaknyilvánítási stb. eljárások szempontjából ezek lényegtelenek voltak. így legfeljebb újsághírek, főként a gyászközlemények, továbbá világháborús emlékkiadványok tesznek említést ezekről, mutatva azonban a háborús kitüntetések iránt még évtizedekkel később is megnyilvánuló társadalmi megbecsülést. Adataink töredékes voltát érzékelteti egy ismert statisztikai adat: a világháború alatt egyedül a magyar királyi honvédség tagjai részére összesen közel félmillió kitüntetést adományoztak- (A kitüntetett honvédeknek több mint a fele a legénységi bronz vitézségi éremben részesült, az I. vagy II. osztályú ezüst vitézségi éremben pedig hozzávetőlegesen egynegyedük. Az arany vitézségi éremből alig félezret osztottak ki. Egy személy természetesen több fajta kitüntetést is elnyerhetett, és ugyanazt több alkalommal. A legalacsonyabb világháborús kitüntetésnek számító, a tényleges arcvonal-szolgálatot nyugtázó Károly csapatkeresztet csak a közös hadseregben adományozták.) Az elhalálozás vagy eltűnés helye, ideje és körülményei A katonai igazgatás - az e téren jelentkező társadalmi elvárásnak is igyekezvén eleget tenni - nagy súlyt helyezett a veszteségek nyilvántartására. Harctéri, ún. véres veszteségeit a csapatok kötelesek voltak rendszeresen jelenteni. Az adatokat központilag dolgozták fel, és a bécsi közös hadügyminisztérium a háború kezdetétől nyomtatásban folyamatosan közreadta az elesettek, meghaltak, megsebesültek és hadifogságba esettek jegyzékét. Ezek azonban, elsősorban a harcok hevességétől függően, többé-kevésbé hiányosak maradtak és sok pontatlanságot hordoznak magukban, az illetőségi helyre és a születési évre korlátozódó személyi adatok sem voltak elegendőek a megnyugtató azonosításhoz. A bécsi Központi Tudósító Iroda a kórházak jelentései alapján a sebesült és beteg, illetve a kórházakban elhalálozott katonák adatait tette közzé hasonló módon. A veszteséglisták közreadása mellett társadalmi alapon még 1914-ben megszervezték a Magyar Vöröskereszt Tudósító Irodát, s annak kebelében a Hadifogoly Tudósító Irodát. Hatáskörükbe tartozott a hadügyminisztérium által rendelkezésre bocsátott, a sebesült, beteg, elesett, eltűnt és hadifogságba jutott katonákra vonatkozó veszteségi adatok kezelése, az eltűntek nyomozása és a tudakozódó felek értesítése. Tevékenységüket segítették a nagyobb városokban sorra létrehozott tudósító irodák. A tudomására jutott halálesetekről gyakran levélben értesítette a hozzátartozókat a csapat, általában a felettes, az eltemetést végző tábori lelkész, vagy az illető kórházparancsnokság. Sokszor azonban a bajtársak, fogolytársak által küldött, együttérzést is 63
