Makó Imre: Életünket és vérünket! Az első világháború hódmezővásárhelyi áldozatai (Hódmezővásárhely, 2004)
Bevezető - A város embervesztesége
tartotta, míg a szegényember fiát nem engedte még szabadságra sem hazajönni.74 E sérelmeknek lehetett is alapjuk, a hatóságokhoz intézett folyamodványok ugyanakkor a felmentések szigorú, a gazdaelittel sem kivételező elbírálásáról tanúskodnak.75 Az iparban foglalkoztatottak háborús veszteségének nagyobb része - a helyi ipar szerkezetének megfelelően - a kézműiparból került ki. Szám szerint a legtöbben cipészek, szabók, csizmadiák, kovácsok és lakatosok voltak, az életkoruknál fogva is leginkább segédek. A veszteség közel egyharmadát a mezőgazdaság szakképzetlen munkaerőfeleslegét felvenni képes, majd a háborús viszonyok miatt leálló építőanyag- és építőipar képviselői tették ki. Mint azt a forrásainkban előforduló kettős foglalkozások is mutatják, ők általában nem szakadtak el véglegesen hagyományos megélhetési forrásuktól, a földtől, ami gyakran a kisebb családi gazdaságot jelentette. Részesedésük az ipari keresőkön belül 1910-ben még az egyötödöt sem érte el. A téglagyártásban 1910-ben 132 férfit mutattak ki, mint segédszemélyzetet, ugyanakkor 30 téglagyári munkás esett áldozatul a háborúnak. A közlekedés, a közszolgálat és a szabadfoglalkozás, továbbá a kereskedelem terén az országos tendencia érvényesült. Kisebb veszteséghányadukat elsősorban nem a kíméletesebb behívásnak, inkább a képzettséget és a társadalmi állást méltányoló katonai beosztásnak köszönhették. Megfigyelhető, hogy a polgári foglalkozást űzők kisebb arányban lettek harci cselekmények közvetlen áldozatai, mint a parasztság, azon belül is a szegényparasztság, valamint az ipari munkásság képviselői. Az 1915-ben behívott 171 idegen illetőségű, korábban katonai kiképzésben nem részesült népfölkelő veszteséghányada, akik közt számos ismertebb iparost, kereskedőt és a helyi intelligenciát képviselő pedagógust, ügyvédet és orvost találunk, alig 14,6% volt. Önmagáért beszélhet, hogy a háborús halottnak tekintett nyolc vásárhelyi ügyvédből hatan betegségben haltak el. A közalkalmazottak köréből egyébként a legtöbb háborús halott, összesen 9 fő, a tanárok és a tanítók közül került ki. Az eltartójuk foglalkozásánál besorolt tanulók ismert vesztesége 29 fő, többségük mint egyévi önkéntes, alacsonyabb parancsnoki beosztásban a harctéren halt hősi halált. * * * A háború nem zárult le az 1918 őszi békekötésekkel, Oroszország és a Közel-Kelet mellett a Kárpát-medencében is folytatódtak a harci cselekmények. A háborús emberveszteségek ugyanakkor a civil lakosságot sem kímélték. Erre gondolva az adattárban helyet kaptak a Tanácsköztársaság és a román megszállás időszakának helybeli áldozatai is, katonák és polgári személyek egyaránt. A magyarországi Tanácsköztársaság ellen indított fegyveres intervenció nyomán Vásárhelyen 1919. március 27-én kezdték meg a Vörös Hadseregbe történő toborzást. Az erőszakos sorozássá fajult egyéni akció nagy felzúdulást váltott ki a lakosságból, és ellene a helyi Direktórium is fellépett. A városban március 31-jétől, már hivatalos keretek közt folytatott „önkéntes toborzás” során - a helyi sajtó propagandisztikus célzatú híradásai szerint - Vásárhelyről és környékéről legkevesebb 1500-an jelentkeztek a Vörös Hadseregbe. Ebben az ellátáson kívül nem kis szerepe lehetett a felkínált rendszeres anyagi juttatásnak is.76 A sajtóban 1919 végén, tehát már a proletárhatalom bukását követően közreadott, és vélhetően a szépítő szándéktól sem mentes becslés szerint Vásárhely alig 4-500 emberrel képviseltette magát a Vörös Hadseregben, akik nagy részét erőszakkal toboroz45
