Berta Tibor: Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 13. (Szeged, 2003)

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EGYESÜLETEK

1935-ben Kecskeméti Bálint a kör elnöke, míg az alelnök Vígh Imre. 1936-ban Gyulai Jánost választották meg elnöknek. Rendkívüli közgyűlésen azonban ismét Vígh Imrét választották meg még ugyanabban az évben a kör elnökévé, aki a kör feloszlatásáig tisztségében maradt. Az év elején tartották meg a tisztújító közgyűléseket, az év első közgyű­lésén számolt be a pénztárnok az elmúlt évi kiadásokról és bevételekről. Vá­lasztmányi ülést havonta tartottak. A belügyminiszter 1949. július 5-én kelt 1/712/4.IV./3. BM. sz. rendele­tével feloszlatta az olvasóegyletet (vonatkozó iratok: 7653/1948 eln. sz. 6948/1949. eln. sz.) Iratok: a fondot egyetlen jegyzőkönyv alkotja, melyet 1935. március 3­tól 1949. január 23-ig vezettek. Terjedelem: 1 kötet 0,02 fm 1. k.Jegyzőkönyv 1935-1949 A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI TABÁNI ELSŐ OLVASÓ NÉPKÖR IRATAI X. 62. (1860-)1878-1949 A város legelső olvasókörét két évvel a kiegyezés után 1869-ben alapítot­ta Szamecz András, aki 1898-ig annak elnöke is volt. Alapszabályukat a bel­ügyminiszter 1870. február 22-én 713/1870. BM. szám alatt hagyta jóvá. A körhelyiség a Pállfy utca 22. sz. alatti bérelt házban volt, erről a jegy­zőkönyvben a 40 éves jubileumról szóló leírásban találunk először feljegy­zést, bár ott a házszám Pállfy u. 21. 1931-ben Hös Pál házigazda felmondta a bérletet és a kör február 24-én már az új helyen a Dr. Soós István u. 41. sz. alatt tartotta ülését, de mivel a bérleti díjban nem tudtak megegyezni, egy újabb helyiségbe a III. Botond u. 26. szám alá költöztek. Minden év elején alakuló ülést tartottak, ahol a vezetőséget újraválasztot­ták. Feltüntették a megválasztott elnök, alelnök, jegyző, pénztári ellenőr, vi­galmi elnök, könyvtárnok, később a biliárd ellenőr és a gondnok neveit, va­lamint a választmányi tagokat. A tisztújítást minden év elején megtartották, ezen kívül évente 3-4 vá­lasztmányi ülést hívtak össze. Az évzáró közgyűlést mindig a következő év

Next

/
Oldalképek
Tartalom