Berta Tibor: Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 13. (Szeged, 2003)

EGYESÜLETEK SZENTESEN ÉS KÖRNYÉKÉN

SZENTESI MÁSODIK TEMETKEZÉSI EGYLET IRATAI X. 221. 1865-1867 Molnár István és Paulovics György tanító kezdeményezésére megszer­vezték Szentesen a II. számú temetkezési egyletet, amelynek célja: a tagok elhalálozása esetén a temetési költségek biztosítása, valamint az 50. élet­évüket betöltött, rászoruló tagok szükség szerinti segélyezése, támogatása. Az egylet alapszabályát a Helytartótanács 1865. július 3-án kelt, 51257. számú leiratával hagyta jóvá. Az alakuló közgyűlést augusztus 28-án tartot­ták, mely alkalommal az egylet elnökévé Mácsai Antalt, jegyzőjévé Paulo­vics Györgyöt, pénztárnokává pedig Molnár Istvánt választották meg. Az alapszabály értelmében 40 tagú bizottmányt és 10 tagú igazgató tanácsot alakítottak. Az egylet 1865. szeptember 6-án kezdte meg tényleges működé­sét. 1874-ben új, módosított szabályrendelete készült. A tagok száma ekkor 1050 fő; az egylet elnöke Antal János, jegyzője Csuppay Márton tanító. Megszűnésére nézve nincs adat. A fond anyagát egy jegyzőkönyv-töredék képezi, amelynek évköre az alakulástól, 1865. augusztus 28-tól 1867. január 10-ig terjed. (Az egylet 1874-ben módosított alapszabálya IV. 427. c) állagában, CXXII. sorszám alatt található.) Terjedelme: 1 kötet 0,02 fm 1. k. Jegyzőkönyv (töredék) 1865-1867

Next

/
Oldalképek
Tartalom