Berta Tibor: Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 13. (Szeged, 2003)
EGYESÜLETEK SZEGEDEN ÉS KÖRNYÉKÉN
keinek szolgálata és ezáltal a közösség gazdagodását, jólétét növelni, a lakosság törekvéseit, szükségleteit illetékes helyen kifejezésre juttatni. E célból gazdasági kiállításokat, versenyeket, gazda-, cseléd- és munkás jutalmazásokat rendez, ünnepélyeket tart, figyelemmel kíséri a gazdaközönséget érdeklő közügyeket, és e téren a közóhajt kifejezésre juttatja, társas helyiséget tart fenn, ahová gazdasági és hazafias szellemű szaklapokat és folyóiratokat járat, minden eszközt és módot felhasznál, amelyek által a hazafias, nemzeti és vallásos érzést, valamint az okszerű belterjes gazdálkodást fejlesztheti. A gazdakör korábbi elnöke Papp János volt. 1947-ben a kör díszelnöke Ördög Imre, elnök Gárgyán Antal, alelnökök Gyuris Imre, Papp István, Tanács Vince, igazgatók Széli Jenő és Makra István, titkár Szegfű János helyettes titkár Szántó Lőrinc, pénztárnok Nógrádi Vilmos, jegyző Szegfű László és Katona Balázs, gazda Lengyel Béla lett. A kör tagdíját 2 Ft-ban határozták meg és évente 7 táncmulatságot rendeztek. A gazdakör rendelkezett 2 permetező géppel, amelynek használati díja napi 5 Ft, a vetőgépé napi 10 Ft volt. Az orvosi lakás építéséhez a tagok felajánlották a szükséges vályogmennyiséget, és fuvarozással is hozzájárultak. Küldöttséget menesztettek a polgármesterhez a közigazgatás felállítása ügyében, az aratóünnep alkalmával két aratót és két marokszedőt jutalmaztak. A hazatérő hadifoglyok tiszteletére ünnepi ebédet rendeztek, a befolyt jövedelemből a legrászorultabb, még haza nem tért hadifogoly feleségét, illetve családját segítették. Anyagi támogatással hozzájárult a gazdakör a fiatalok részére megalakított sportegyesület fejlesztéséhez stb. A fond anyagát mindössze egy jegyzőkönyv és egy körpecsét képezi. Terjedelme: 1 kötet 0,02 fm 1. k. Jegyzőkönyv 1947-1948 SZEGED-SZATYMAZI GAZDAKÖR IRATAI X. 245. 1901-1927 A gazdakör 1885-ben alakult, Szeged-Felsőtanyai Gazdakör néven. 1901. június 14-én módosították alapszabályát, akkor kapta a Szatymazi Gazdakör címet. Alapszabályát 43355/1901. IV. 3. sz. alatt hagyta jóvá a földművelésügyi miniszter.