Berta Tibor: Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 13. (Szeged, 2003)

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EGYESÜLETEK

A belügyminiszter 1928 végén a 312.947/1928/VII. sz. rendeletével, az egyesületek feletti főfelügyeleti jogánál fogva feloszlatta az országos szövet­séget, miután az megállapítása szerint alapszabályellenes működést fejtett ki és — nem kis részben a tagok érdektelensége következtében — képtelen volt az alapszabályban kitűzött célok érdekében eredményesen működni. A fel­oszlatás a helyi csoportokra is kiterjedt, a vásárhelyi csoportot — amelynek tevékenysége szintén már jobbára a tagdíj szedésre korlátozódott — a 6178/1928. eln. sz. határozatával oszlatta fel a polgármester. (Az iratok a 3824/1932. eln. sz. alatt találhatók meg.) Csekély vagyonát a városi sze­gényalap javára kellett beutalni. A fond a raktári jegyzék alapján, illetve a kevés irat egyenkénti átnézésével kutatható. Terjedelem: 1 doboz, 2 kötet 0,08 fm 1. d. Jegyzőkönyv, tagnévsor, belépési HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI VADÁSZTÁRSULAT HtATAI X. 221. 1872-1901 A Hódmezővásárhelyi Vadásztársulat 1875. május 23-án mondta ki meg­alakulását, 1872-ben azonban már működött vadászegylet a városban. Az 1878-ban készült alapszabály megfogalmazása szerint az egyesület az általa kibérelt területeken az 1872: VI. tc. értelmében megengedett módon és idő­ben a vadászat egyénenként és testületileg történő gyakorlására, és lehetőség szerint a haszonvadak kipusztításának a megakadályozására alakult. A társu­lati tagság feltétele a becsületes jellem, kifogástalan magaviselet és a vadá­szati jogosítvány megszerezése volt. Az egyesületet a közgyűlés, 10 tagú vá­lasztmány és tisztségviselők (elnök, alelnök, jegyző, pénztárnok) irányította. Az évenként megtartott közgyűlés hatáskörébe tartozott a tisztségviselők megválasztása, a választmány megalakítása, az éves (vadászati év) költség­vetés és a tagsági díj megállapítása. A havonta ülésező választmány határo­zott titkos szavazással az új tagok felvételéről és felügyelt a társulati vagyon­nyilatkozatok, tagdíjnyugták 2. k. Tagdíj-nyilvántartókönyv 3. k. Pénztárkönyv 1926-1927 1926-1927 1926-1927

Next

/
Oldalképek
Tartalom