Berta Tibor: Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 13. (Szeged, 2003)

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EGYESÜLETEK

ellátásában, ugyanakkor a bonyolultabb és költségesebb gépek kezelése, a modern építkezés méretei behatóbb és biztosabb szakismeretet igényeltek. Az új követelmények megjelenésével a városok szükségszerűen hivatásos tűzoltóságot szerveztek. Hódmezővásárhely város közgyűlése 1880. október 12-i ülésén fizetéses tűzoltók felvételéről határozott, megalapozva ezzel a hivatásos tűzoltóság személyi állományát. A hat tűzoltó 1881 februárjával foglalta el helyét a városházánál. Az egyesület ezt követően gyakorlatilag már nem működött, egyrészt a tagok érdektelensége miatt, de a hivatásos tűzoltóság fejlesztésével már nem is volt rá elkerülhetetlen szükség. Az elnök, Nagy Sándor városi főkapitány 1886-ban formálisan is lemondott. Az 1893. december 21-ére egybehívott közgyűlés azután — Czukor Miksa elnökletével további 12 tag — egyhangú­lag kimondta az egylet feloszlását. Annak vagyonát (2142 frt 61 kr takarék­pénztári betét) a városi hatóság kezelésébe örök alapítványként átadták az­zal, hogy a tőke kamatait a tűzoltóság balesetbiztosítására fordítsák. A fondban az egyesület alapszabályai, közgyűlési, választmányi gyűlési, pénztárvizsgálati stb. jegyzőkönyvei és azok mellékletei találhatók, továbbá jegyzőkönyvi kivonatok, a tagok eskünyilatkozatai, valamint a pénztárkönyv és pénztári okmányok. Segédlet nem készült hozzájuk, a kutatás az időrend alapján rendezett iratok átnézésével történhet. Terjedelem: 1 doboz 0,06 fm 1. d. Jegyzőkönyvek és iratok 1872-1893 Pénztárkönyv 1872-1884 Pénztári okmányok 1872-1885 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI RÓMAI KATOLIKUS ELSŐ 50 FT-OS TEMETKEZÉSI EGYLET IRATAI X. 218. 1871-1902 Az egylet 1871. október 8-án alakult meg. Célja tagjainak elhalálozása alkalmával a tagok által befizetett járulékokból (halotti díj) a temetési költ­ségek fedezése. Az 50 Ft az egyesület elnevezésében a halott után fizetendő eseti díjat jelölte, ez a pénznem megváltozásával 100 korona lett. A megál­lapított taglétszám 682 fő volt, melynek a sorszám folytatódása mellett min-

Next

/
Oldalképek
Tartalom