Berta Tibor: Csongrád megye községeinek iratai - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 10. (Szeged, 1999)

ÓSZENTIVÁN (TISZASZIGET)

ÓSZENTIVÁN Ószentiván (1955-től Tiszasziget) Szegedtől 13 kilométerre délre, az ún. torontáli háromszögben helyezkedik el, közvetlenül a jugoszláv határ mentén. Első okleveles említése 1411-ből való Zenthyuan, Zenth Iwan néven. A település, és az 1431-ben előforduló Belső- és Külső-Szentiván vélhetőleg a mai Tiszasziget (Ószentiván) és Új szentiván területén fekhetett. 1431-ben egy része Szeged zálogbirtokába került, ugyanekkor Belső-Szentivánnak temploma is volt. A középkorban és a török hódoltság idején több kisebb birtokosa volt. A török időkben 1561-ben 11, majd 1564-ben 15 porta adózott. Feltehető, hogy ekkor a lakosság főleg állattenyésztéssel foglalkozott, mivel egy összeírás tanúsága szerint négy ottani gazdának 1241 juha volt. A 17. század végén elpusztult. A török hódoltságot követően a temesi bánságba került Szentivánt a csanádi püspök akarta megszerezni, de ez nem sikerült. 1719-ben pusztaként említik és Gyalához tartozott. 1720-ban Veliki Vászó szegedi kapitány bérelte és ajánlkozott, hogy kertészekkel telepíti be a térséget, de ez a terv ekkor még meghiúsult. így a csanádi tiszttartóság 1723-ban ismét bérbe adta. 1746 márciusában a csanádi tiszttartóság szerbeket telepített ide. 1781ben Szeged városa bérbevette a királyi kamarától a szőregi uradalmat, köztük Ószentiván területét, mire a szerb lakosság többsége a szomszédos Újszentivánra költözött el. A falut pedig dohánykertész magyarok (elsősorban szegediek) népesítették be. Noha a település neve hivatalosan 1810-től Ószentiván volt, a nép mindig Szigetként emlegette. Ószentivánhoz tartozott Vedresháza-puszta, amely területén még a 19. század elején nagy kiterjedésű mocsár volt. Vedres István, Szeged város mérnöke, Szeged és a kamara engedélyével 3500 holdat kihasítatott a mocsaras területből, és árvíztől mentesítette. Ennek fejében 23 évig ingyen használhatta. Vedres vállalkozását siker koronázta és lakott területté tette az addig használhatatlan mocsaras területet. A falu a 19. század harmincas éveire szinte teljesen elnéptelenedett, mivel az ott lakók a dohánykertészséggel járó terheket nem tudták teljesíteni. Ráadásul 1845-ben a falut teljes egészében árvíz pusztította el. 1846-ban — az újratelepítéskor — mértanilag kialakított szerkezetű, nagy központi templomtérrel rendelkező települést hoztak létre.