Berta Tibor: Csongrád megye községeinek iratai - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 10. (Szeged, 1999)

BEVEZETŐ

BEVEZETŐ A Kárpát-medencében már a 10. században jöttek létre szilárd határú falvak (latinul általában villa), mégpedig a nomád életmódra kevésbé alkalmas, később megszállt területeken. A sík területeken viszont a félnomád téli szállásokból alakultak ki a falvak, lényegesen hosszabb, több évszázados folyamat eredményeként. Ezek a falvak kezdetben rokonsági keretek között szerveződtek, amelyek azonban fokozatosan felbomlottak. A falvak kialakulásának lényeges eleme volt az ún. prédium. Ezekre az illető földesúr telepítette a gazdaságát fenntartó, elsősorban szolga népelemeket. A középkori falvak nem voltak nagy települések, a nagyobbak is csak néhány száz lelket számláltak. Általában kis mértékű önkormányzattal rendelkeztek. És mivel zömük jobbágyközség volt, vagyis földesúri hatóság alatt állt, ez a mindenkori földesúrtól is függött. Élükön a falunagy, majd bíró (villicus, iudex) állt. A bíró az esküdtekkel (iurati) együtt döntött a lakosság olyan ügyeiben, amelyek nem érintették a földesúr érdekeit. A bíró törvénykezési jogköre csak néhány kisebb, a jobbágyok közötti ügyre terjedt ki. Feladata elsősorban a földesúrnak, az egyháznak és az uralkodónak járó adók, szolgáltatások behajtása volt. Megbízatása, választása általában egy évre szólt, de személye nagyban függött a földesúr akaratától. A falu írásbeli ügyeit a középkorban általában a pap vagy a kántor intézte. A török hódoltság időszakában a falvak száma drasztikusan csökkent. Jellemző ez különösen az Alföldön, ahol már ekkor kialakulnak a nagy határú falvak és mezővárosok. A törökök kiűzése után a falvak lélekszáma növekedésnek indult, s így már a 18. században szükségessé vált az elöljáróság bővítése. Ennek egyik jellemzője volt a községi jegyzői (nótárius) hivatal elterjedése. A tisztség már korábban megjelent, de a kezdetekben több falu alkalmazott egy jegyzőt. Emellett más tisztségek is kialakultak a 18. században. A községek igazgatásának rendjét elsőként Mária Terézia 1767. évi úrbéri rendelete szabályozta. Ez jobbára megfelelt a korábbi gyakorlatnak. Eszerint a bírót — a földesúr három jelöltje közül — a község választotta a földesúr képviselőjének jelenlétében. Az esküdteket és a jegyzőt viszont elméletileg szabadon választották. A következő átfogó intézkedésre az 1836. évi IX. tc. alapján került sor. A választás módja lényegében a korábbi ma-