Barta László: Csongrád Város Levéltára 1726-1950 - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 7. (Szeged, 1996)

Bevezetés

A korszakbeosztásban a „Polgári kor" és a „Népi demokratikus kor" elnevezés szerepel a „Kapitalista kor", ill. a „Szocialista kor" helyett mint elfogadott és a tartalomnak is jobban megfelelő kifejezés. A fon­dok törzsszámuk sorrendjében követik egymást. A fondképzők történe­téből kirajzolódik a korszak hivatali szervezete és annak működése; az iratkezelés leírása és az összevont raktári jegyzék közlése meggyorsítja az anyagban való tájékozódást. A „Függelék" névsorai is segítik a kor­ban való tájékozódást. A kötetet záró „Bibliográfia" azoknak a fontosabb feldolgozásoknak a sorát tartalmazza, amelyek elsősorban a bemutatott fondok anyagából készültek: önálló tanulmányok, monográfiák, a várostörténeti monográ­fia fejezetei, doktori disszertációk, egyetemi és főiskolai szakdolgoza­tok, pályamunkák stb., részben nyomtatásban, részben kéziratban. Csongrád város levéltára — mint már említettük és említeni fogjuk — erősen megcsonkult állapotban maradt fenn. Szinte teljesen hiányzik a feudális kor és az 1848-as forradalom iratanyaga, de más fondok is tö­redékesen őrződtek meg. Várostörténeti monográfia még nincs. Némely helytörténeti tanulmányok megalapozzák egyes fondképzők történetének megírását, más fondképzőkről soha senki nem írt, létrejöttük és műkö­désük csak hiányos iratanyagból sejlik elő. Ezért a kötet színvonala egyenetlen, a hivataltörténetek aránytalanok, a történeti bevezető is in­kább azt részletezi, amiről alig szólnak a levéltári iratok, s azt közli vázlatosan, amihez bőven van irat. A szerzők azt remélik, hogy a valóságos hiányok és a föltételezhető hibák ellenére is használható segédletet adnak a kutatók és az érdeklő­dők kezébe. A kötet létrehozásában mindazok közreműködtek, akik 1974 óta ren­dezték és feltárták ezt az anyagot, megírták a fondképzők történetét, meghatározták az iratokat és kezelési rendszerüket, és összeállították a Függeléket: dr. Barta László, Georgiádes (Gál) Ildikó, Labádi Lajos, dr. Sebestyén István és dr. Takács Edit. A végső szöveg és a szerkesztés dr. Barta László munkája. Szentes, 1995. június 15. A szerkesztő

Next

/
Oldalképek
Tartalom