Barta László - Labádi lajos: Szentes Város Levéltára 1703-1950 - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 5. (Szeged, 1995)

POLGÁRI KOR

datik, addig is a leendő árvák vagyona biztosítása a belső tanácsra azon kijelentéssel bizatik, hogy az árvák ügyeit illető jogi kérésekbe további ren­deletig ne avatkozzék." Az árvabizottmány tehát egy rövid ideig még tovább működött, intézte az árvák jogi természetű ügyeit. A városi közgyűlés 1861. február 15-ei ülésén kimondta a jogtudói állás megszüntetését, amely egyben az 1853-ban felállí­tott árvabizottmány megszüntetését jelentette. Az árvák jogi ügyeinek inté­zését a helyreállított városi törvényszék, majd a Csongrád Megyei Árvatör­vényszék vette át. Az árvagyámi tisztség helyreállítására nem került sor. Az árvapénzek kezelője a tanács felügyelete alatt álló árvapénztárnok maradt. Az árvabizottmány iratai nem maradtak fenn, létezésükre az ik­tatókönyvekből következtethetünk, amelyek évenként újrakezdődő sorszá­mozásnak. Az ügyek tárgyalásáról jegyzőkönyvet vezettek. Ezek szintén évenként újrakezdődő sorszámozásúak, de nem az ügyek beérkezésének, hanem tárgyalásának sorrendjében haladnak. A jegyzőkönyvi sorszám mellett feltüntették az iktatószámot (beadványi számot) is, amelyek nem estek egybe (pl. 445—156). A jegyzőkönyvekhez betűsoros névmutató készült, amely mutatott az iktatószámra is (elöl áll a jegyzőkönyvi szám, utána az iktatószám). Az 1858—60 közötti jegyzőkönyvek hiányoznak. Az árvák főkönyvét (árvakönyv) 1857—1860 között megszakítás nélkül, folyamatos lapszámozással vezették. A visszakeresést betűsoros névmutató segíti, amely az árvakönyi lapszáma mutat. A különböző pénztári főkönyveket évenként lezárták. A fond részét képezi a városi tanács által az árvabizottmánynak 1854-ben átadott iratok jegyzéke. A fondképző jogelőde: Szentes város közgyámja 1849—53 (V. J3 148.), jogutóda: Szentes Város Árvapénztára 1861—1871 (V. B 161.) 60 kötet 2.10 fm 1—6. k. Árvabizottmányi jegyző­könyvek 1853-1857 7—10. k. Jegyzőkönyvi piszkozatok 1854—1857 11—18. k. Jegyzőkönyvi mutatók 1853-1860 19—25. k. Árvabizottmányi iktató­könyvek 1854-1860 26—30. k. Árvakönyv (árvák fő­könyve 1857-1860

Next

/
Oldalképek
Tartalom