Blazovich László: Csanád Megye Levéltára 1710-1950 - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 1. (Szeged, 1984)

A KAPITALIZMUS KORA

Az iratok főleg jelentésekből, a tiszti főorvost érintő jegyzőkönyvi kivonatokból állnak. Az iratokon iktatószám nincs, évenként rendezettek. A megye tiszti főorvosa e korszakban feladatait az 1876: XIV. tc. alapján látta el. A hozzá beérkezett orvosi jelentések a megye egészségügyi helyzetét dokumentálják, képet adva az ak­kori orvostudományról. A fond anyaga elsősorban az alispáni fondban található közegészségügyi tárgyú iratokból egészíthető ki. Az iratok nincsenek iktatva, év szerint rendezettek. Terjedelem: 2 doboz 0,13 fm 1-2.d. Szám nélküli iratok 1872-1895 _SAN^ARA_-T0R0NTÍX_E_E_E_ VÁRMEGYE TISZTI FŐORVOSÁNAK IRATAI_ IV_B_45_8__. 1929-1944 A megye tiszti főorvosának feladatköre nem változott az e­lőzőekhez viszonyítva. Az egészségügyi körzetekre felosztott megyében tevékenykedő tiszti és járási orvosok meghatározott i­dőközönként irásban kötelesek voltak területük egészségügyi, gyógyszertári helyzetéről jelentést tenni, ebből a tiszti főor­vos jelentést készitett az alispánnak, aki a Belügyminisztérium­nak továbbította azt, illetőleg a közgyűlési rendszeres jelen­tésbe is beépitette. Terjedelem: 3 doboz 1-2.d. Szám nélküli iratok 3.d. Járványügyek 0,25 fm 1851-1871 1866 CSAiíAp^VÁx^fiGfE TISZTI_PÓORVOS_üíAK_IRATAI _IV.B.4_12. 1872-1895

Next

/
Oldalképek
Tartalom