Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK

külön írt betűivel, valamint a betűk megformálásával. A gót tradíció megőrzésére törekvést — amely vagy a szerző vagy a megrendelő szándékát, avagy mindkettőt egyszerre fejezi ki — mindazonáltal hűen mutatják a dekoratív díszítő motívumok: az impozáns textúrájú iniciálék és a szövegek fejrészei. A kurzív felé mutató írás díszes iniciáléi és „fejlécei” a gyors írástechnikával készített kódexet ily módon esztétikussá teszik. A leírt technika a Litván Nagyfejedelemség késő gót írásbeliségének legszebb darabjai közé emelik kódexünket. A másolatban található arab számokról teszünk még említést, ugyanis a fejedelemség írásbeliségében az arab számok későn, a 15. század végén jelentek meg. Addig a számokat az ó-fehérorosz és a latin szövegekben egyaránt betűkkel írták. Végeredményben a kódexünkben szereplő arab számok is tükrözik, hogy a mű szerzője mindenben igazodott korának litvániai írásbeliségéhez.7

Az Első Litván Statútum a korabeli jogkönyvek közül azzal tűnik ki, hogy a polgári jogi, azon belül családjogi, továbbá katonai jogi, büntető- és eljárásjogi artikulu- sok mellett állam- és közigazgatási jogi artikulusokat is tartalmaz. Az államjogi szabályok bekerülését az magyarázza, hogy a kulturálisan nagy hatást kifejtő lengyel államtól pontosan el kívánták határolni a nagyfejedelemséget.

A törvénykönyv létrejöttének ideje több mint negyedszázadra terjed. Már Sándor király (1501-1506) szándéknyilatkozatot tett a törvénykönyv létrehozására. Halála után Öreg Zsigmond király nagyfejedelemsége idején a Grodno-i szejm résztvevői 1514-ben vetették fel újra az elkészítésének gondolatát, amelyet 1522-1523-ban megismételtek. Az egyes cikkelyekről a főnemesség (mágnások) és a középnemesség (bojárok) között folyó viták közepette sem szüneteltek a munkálatok, végül 1529. szeptember 29-én a nagyfejedelem (hoszpodár) utasítására a vilniuszi szejm elfogadta, és ezzel hatályba lépett. Litvánia sajátos helyzete, a privilegizált rétegek félelme az orosz és lengyel előrenyomulástól végül egységbe hozta az egymással vitatkozó feleket. Mintegy a jogkönyvvel deklarálták az országuk függetlenségét és önállóságát.

A Statútum a Bevezetőt követően 13 címből vagy részből (rubrica) és azon belül 250 artikulusból (caput) áll.8 Mint a hozzá hasonló jogkönyveknek, nincs kidolgozott szerkezete, ugyanis — mint ismeretes — a pandektisztika jegyében alkotó tudósok dolgozták ki a jogi kódexek felépítését. Ezért a 19. század második fele előtti időben nem is kívánhatjuk meg a szigorú szerkezetű jogkönyvek kidolgozását a szerzőktől. A Statútum alkotója kortársaihoz hasonlóan mégis törekedett valamiféle tárgyi elrendezésre, amelyre az első példát a kánonjogász Bernardo Balbi Papiensis adta.9 Az egyes tárgyak elkülönítésére azért sem volt lehetőség, mert ebben az időben az egyes szakjogokat és jogágakat sem különítették el még egymástól, nem beszélve arról, hogy az úgynevezett hatalmi ágak elválasztása is csak a polgári korban következett be. A Statútum szerzője azonban kortársaihoz hasonlóan mégis megpróbálkozott tárgyi csoportosítással: 13 cím, rész vagy fejezet alá gyűjtve az egyes tárgyakat, a kötete elé pedig tartalomjegyzéket, illetve regisztert illesztett.

Az első cím alatt mások mellet az államjogra vonatkozó artikulusokat gyűjtötték egybe. Például ide tartozik az 1/25. szabály, amely megerősíti: a nagyfejedelem Len7 PLS. Bevezetés 8-9. p.

8 Uo. 7. p.

9 Erdő Péter: Kánonjog. Budapest, é. n. 53. p.

190