Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
A kutatás a kötetben elsőként közzétett, ó-fehérorosz nyelven készült Dzialiuskis (Dzialinski)-féle másolatot tartja a leginkább autentikusnak, s ezért kezelik ennek a szövegét alapvetőnek, amelyhez viszonyítva vizsgálják a többit. A kéziratot szép, majdnem kalligrafikus írással készítették, pompás elválasztó írásjelekkel ékítették. A Statútum fejrésze a ligatúrához közeli írástípus szerint íródott, ezért a mű a jogtörténeti és történeti adatok mellett a korabeli litván írás és írásbeliség kutatói számára is fontos forrás. A Dzialiuskis (Dzialinski)-féle másolat az írásjellegét tekintve ugyan nem tűnik ki egyéni jellegzetességet mutatva a többi, ezen a nyelven készült kézirat közül — beleértve a Statútum egyéb, Firlejszki és Zamojszki által készített másolatait —, mégis, talán azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy írása a többinél művészibb és díszesebb. Magyarázata az, hogy a nagyfejedelemség hivatalainak írásbelisége meglepően nagy formai egységet mutat, ami egy, a kancelláriai írásbeliségre felkészítő iskola erőteljes hatására vezethető vissza. Dzialiuskis (Dzialinski) műve az írástörténet szempontjából azért is fontos, mert benne tárulnak fel legteljesebben a cirill folyóírás lehetőségei általában, továbbá mivel a szakszókincsen túl jól tükrözi a gót írás stílusjegyeit is. A művön tanulmányozható leginkább a fehérorosz kalligrafikus kurzíva kialakulása. A kódex éppen úgy, mint Alisavas (Olszewski) munkája, tartalomjegyzékkel, regiszterrel kezdődik, akárcsak a korabeli jogkönyvek legtöbbje. Eligazítást adnak ezzel az olvasónak a kötetben való tájékozódáshoz. A másodikként közzétett Laurinas (Laurenszki)-kézirat Öreg Zsigmond királynak (1506-1548) a jogok megadásáról szóló bevezetőjével kezdődik, amelyet itt nem tettek teljes terjedelmében közzé, majd egy teljes oldalon — a bevezetőbe ékelődve — következik a Litván Nagyfejedelemség címere, amelyet a mű tartalomjegyzéke, regisztere követ, s utána jön maga a szöveg. Végül a Gostautasz nemzetségből származó Deodat Szeptyennij panegiricusa, továbbá a szerző bejegyzése a mű keletkezésének idejéről és helyéről zárja le az alkotást. A kódex a Sforza család címerének rajzával végződik. A három másolat közül a Laurinas (Laurenszki)-féle latin nyelvű másolat az egyetlen, amelynek szerzője pontosan megadta műve keletkezésének helyét és keltét. Eszerint a Poniec-ből származó Laurinas (Laurenszki) írnok 1531-ben Krakkóban másolta a kéziratot. A Laurinas (Laurenszki)-féle másolat a 16. század első harmada waweli kancelláriájának a jegyeit viseli magán, annak stílusában készült. Benne fennmaradt annak az írásnak az emléke, amelyet keresztezett keveréknek nevezünk. A szöveg írásmódja nem mond ellent a 16. század első harmadában kialakult lengyel írástörténeti fejlődésnek. Az Alisavas (Olszewski)-féle másolat, amely a Statútum részletes megfogalmazását tartalmazza, 1552-ben, minden bizonnyal Litvániában vagy Fehér-Oroszország Litvániával határos területén keletkezett. A szöveg fakszimile-kiadása nagy segítséget nyújt ahhoz, hogy a kutatók tanulmányozhassák a Litván Nagyfejedelemség területén kialakult gót stílusú írás válfajait, továbbá lehetővé teszi a lengyel írásmód korabeli állapota megfigyelését. A kéziratot — kortárs munkákhoz képest — szerzője kivételesen pompásan, fényűzően díszítette iniciálékkal, ami különösen szembetűnik, ha az előző, Laurinas (Laurenszki) kézirattal vetjük össze. írásmódjának díszessége messze felette áll a korabeli litván kancellária által készített oklevelek kiállításbeli színvonalának. Alapvetően gót stílusú írásformája a kurzív felé mutat, mások mellett hol egybe, hol 189
