Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
Mivel Buda árumegállító joggal rendelkezett, amely jelen írásunk témáján kívül esik, az idegen kereskedők és a budaiak között az adásvételt — amint említettük — a közvetítők bonyolították, akik fizetséget kaptak munkájukért, amellyel több artikulus foglalkozik.27 Belőlük mások mellett annyit megtudunk, milyen méretekben folyt a kereskedelem, amelyből minket az állatoké érdekel. Száz ökörbőrért nyolc dénár fizetséget kaptak, száz báránybőrért hármat, vad bundájáért, hermelinért, nyestért, mókusért bundánként egyet. Száz irháért egy pfenninget, egy ökörért egy pfenninget, száz ürüért pedig tíz dénár volt a járandóságuk.28 A későbbiekben módosult az összeg, mint a 441. artikulus mutatja. A mennyiségek azonban nem változtak. A külföldiek elsősorban szövet, posztó vászon és selyem árut kínáltak, a magyarok állatokat és állati termékeket. Mindez ismerős a gazdaságtörténetből, forrásunk pedig kézzelfogható bizonyságot ad róla. A kishaszonállatokat a polgárok otthonukban vagy annak közelében tartották. Hátasló tartása a tulajdonos társadalmi rangját és gazdagságát fejezte ki. Amikor a király hadjáratból vagy idegen országból haza, Budára érkezett, a városbíró hivatalához tartozott, hogy „együtt az esküdtekkel és más előkelő városi polgárokkal, akik képesek erre” a király elé lovagoljanak, és illően fogadják, majd harangzúgás közepette a várba kísérjék. 29 Szüretkor egy esküdtet és egy tisztes polgárt jelöltek ki, akik a jegyzővel saját lovaikon mentek a hegyre, majd a hegy aljára végig, ameddig a város elnyúlik, hogy ellenőrizzék a szüretet, és beszedjék a városi adót, amelyet pontosan feljegyezve a városba vittek. Lovat, mivel a gazdagságot fejezte ki, a városban, a hegyen is lehetett tartani, mert ott az abrakárusok sem szénát, sem szalmát, csakis zabot árulhattak.30 A szabály mindenképpen az állattartás helyi megkötöttségeire utal. A lóközvetítőkről szóló artikulusban szerepel a ló ára. Ezek szerint a mű keletkezésének idejében 33 arany forintért lehetett lovat vásárolni a budai piacon.31 A szarvasmarha a korabeli ember életében szintén meghatározó szerepet játszott. Ökrök vontatták a nehéz szekereket, a tejtermékek alapvető élelmiszer cikkeknek számítottak, húsát fogyasztották, bőréből lábbeli készült. Nem volt olyan része, amelyet ne használtak volna fel. A szarvasmarhát nemcsak ridegen tartották, de istállózták is. Amint a fent említett, abrakárusokról szóló részből kiderül, ennek ellenére nem valószínű, hogy a város várhegyi részén tartották őket. A külvárosokban azonban egészen biztosan. Onnan hordhatták fel a termelők és a kofák a piacra a tejtermékeket: a sajtot, túrót, vajat, tejszínt, tejfölt, savót és a tejet.32 Az állatokat a mészárosok vágták le a 27 Bj. 92-96. 339. 441. sz. Az árumegállító jogra 1. F.-W. Henning: Niederlage (Stapel) In: Handwörterbuch zur deutschen Rechtsgeschichte III. Hrsg.: Adalbert Erler und Ekkehard Kaufmann unter philologischer mitarbeit von Ruth Schmidt-Wiegand. Mitbegründet von Wolfgang Stammler. Erich Schmidt Verlag. Berlin, 1984. 987-991. hasáb. 28 Bj. 95. sz. 29 Bj. 7. sz 30 Bj. 148. sz. 31 Bj. 96. sz. 32 Bj. 154. sz. 86
