Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
Gyoma neve nem fordult elő eddig. A plébániával rendelkező helyek 43%-a az, amely eddig nem szerepelt a forrásokban. Ez a tény, mivel a plébániás helyek a nagyobbak közé tartoztak ebben az időben, mindenképpen óvatosságra int bennünket következtetéseink megtételekor, hiszen a kisebbeknek még kevesebb esélyük volt, hogy a forrásokba kerüljenek. A 14. század közepéig tehát régiónkban teljesen a véletlenen múlott, hogy az egyes lakott helyek — kivéve természetesen a központokat — az oklevelekben említésre kerültek, avagy nem. Ha a települések számára nem is következtethetünk, a nagy számok alapján, úgy mint eddig, a településrend fő sajátosságaira a kevesebb adat alapján is tehetünk megjegyzéseket. Adatainkból az tűnik ki, hogy a tatár pusztítás után a korábbi településrend állt vissza. Tehát a főfolyók mellett sűrűbben, azoktól távolabb ritkábban álltak a települések. Gazdaságilag is hangsúlyosabb volt a folyók mente, különösen a Marosé, amely sem gazdaságilag, sem a kultúra tekintetében nem maradt el az ország fejlettebb területeitől. A középkori településrendszer történetének egyik fontos jelenségét, a falupusztá- sodás kérdéskörét vidékünkön csak a tatárjáráshoz kapcsolva lehet vizsgálni. A mongol pusztítás számos helyet a földdel tett egyenlővé, azonban néhány eset kivételével nem tudjuk, hogy a későbbiekben nem szerepelt helyek közül melyiket hagyták el lakosai a falupusztásodás egyéb okai miatt, és melyek néptelenedtek el végleg a tatárok csapásai nyomán. Bő, Cuca, Dama, György, Kéra, Lába, stb. neve csak egyszer fordult elő a forrásokban, feltehetően a tatárjárás vetett véget fennállásuknak, de ezt határozottan állítani nem lehet. Az mindenképpen kijelenthető, hogy az 1241-42-es katasztrófa a falupusztásodás irányába hatott, ezt a kunok betelepítése a Körösök és a Maros vidékére, valamint számos, hosszú ideig lakatlannak mondott hely bizonyítja; az is igaz azonban, hogy a korábbi településrend a pápai tizedjegyzékek készítésének korára ismét helyreállt. A népesség növekedése nyomán a 13-14. században új agrotechnikai eljárások honosodtak meg Magyarországon is. A nehéz eke használata, az ugarolás bevezetése társadalmi változásokat eredményezett, amely kedvezett a nagyobb falvak létrejöttének. A falupusztásodás egyik fontos oka éppen ebben keresendő. Az új művelési mód bevezetése következtében létrejövő társadalmi változásokról Szűcs Jenő is szól a Megosztott pusztaság — egységesülő jobbágyság [...] című tanulmányában.25 Jóllehet régiónkban a művelési forma változásáról nem vagy csak nagyon óvatosan beszélhetünk, ám a jobbágyfalu kialakulásáról a falupusztásodás adatai beszélnek, és erősíti a feltételezés hitelét az a tény, hogy a szolgák neveit is felsorakoztató adomány adó levelek vidékünkre vonatkozóan is eltűntek az okleveles gyakorlatból. Az utolsó példát a szolgák leltárára Pál bán 1278-ban készült okleveleiben találtuk.26 A mongoldúlást követő száz évben tehát valójában helyreállt a korábbi település- struktúra, a változás a falvak társadalmának szerkezetében következett be, amely megteremtette az árutermelés és pénzgazdálkodás kialakulásának és ezzel együtt a mezővárosok és piackörzetük létrejöttének feltételeit. A fejlődésnek, amely a 15. században teljesedik majd ki, csíráját egyes falvak, halmaztelepülések (Hód-Vásárhely, Makófal25 Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a XIII. században. In: Századok, 1981. 1-2. számok. 3-65. p., 263-319. p. 26 Dl. 1020. 321
