Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
kantak. E helyen régebben gyakran bányásztak követ és téglát a környék lakói. 1962- ben próbaásatáskor egy épület érintetlen alapjait találták meg. Véleményünk szerint kora-középkortól fennálló, a tatárjárást is túlélt, illetve lakói vagy mások által újra megépült település nyomára akadtak itt a lakosok és a régészek. Ha rápillantunk a vidék kora-középkori településhálózatának rekonstruált térképére, láthatjuk, hogy ezen a helyen valamiféle falunak kellett lennie.28 A tavas, vizes Szabadka környéki kora-középkori települések sorába vesszük még a várostól északnyugatra fekvő Kelebia-tó mellett egykor volt falut is. A Kelebia elnevezés az ótörök keláp, egyfajta növény jelentésű szóból származik, és Keleb, Kelebi változatokban jelent meg a magyar nyelvben. Innen került a szerbhorvát nyelvbe Kele- bija alakban, és annak visszakölcsönzése a Kelebia elnevezés. Ma már nem dönthető el, hogy a tó nevét vette fel a település, vagy a településről nevezték el a tavat. Mindössze annyi bizonyos, hogy a derékszögben meghajló tó déli szögletében helyezkedik el az a domb, amelyet Templomhegynek neveznek, ahol középkori településre utaló cserépdarabokat találtak. A dombon, egy 1758-as térkép szerint, templomrom állt. Bár a településről csak a 16. század közepétől fordulnak elő írásos adatok, az feltehetően a mi időszakunkban is létezett.29 Szabadkára és környékére vonatkozóan a középkori forrásoknak főként az Alföld múltját az utókorra hagyományozó pusztulása miatt nem maradt fenn írásos adat a tatárjárás előtti időkből. Györffy György vetette fel, hogy a johannita lovagok székesfehérvári rendházának korábban tett birtokadományokat egy 1193-ban III. Béla király által kiadott megerősítő oklevélben (a Kér és a Quer alakban előforduló praedium emlékét) Szabadka egyik városrészének elnevezése őrizte meg az utókor számára. E Kéren a lovagoknak, az oklevél szerint, három ekényi, azaz hozzávetőlegesen 300 hold földje volt, ami szántóvető életmódot folytató lakosság jelenlétére utal.30 A keresztes hadjárat során a Szentföld megszerzéséért folytatott küzdelemben lovagrendek alakultak. Eredetileg a zarándokok befogadására és betegek ápolására szerveződött az „ispotályos testvérek" rendje, akik kezdetben Alamizsnás Szent Jánost, majd Keresztelő Szent Jánost fogadták oltalmazójukul. Később lovagrenddé alakultak és a Szentföld védelmezését, a zarándokok oltalmazását és a hitetlenek elleni küzdelmet tekintették feladatuknak a szerzetesi élet erényeinek gyakorlása mellett. A Jeruzsálemi Szent János Lovagrendet II. Géza betelepítette Magyarországra. Székesfehérváron Martyrius esztergomi érsek alapított számukra rendházat. Az érsek művét Eufroszina királyné, II. Géza király felesége fejezte be, és gazdag adományokkal látta el az egyházat. III. Béla király, aki uralkodása kezdetén igénybe vette a lovagok segítségét, hálából többek közt az említett oklevelében megerősítette a fehérvári johannitákat birtokaikban.31 28 Szekeres László 1983. 62-63. p. 29 Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest, 1980. 325. p.; Szekeres László 1983. 33' P30 Ó-magyar olvasókönyv. Összeállította: Jakubovich Emil és Pais Dezső. Pécs, 1929. 53-54. p. TF. I. 884. p. 31 Reiszeg Ede: A Jeruzsálemi Szent János-lovagrend Magyarországon I. Budapest, 1925. 22-23., 28. p. 286
